A sportban számos engedélyezett, természetes úton történő teljesítményfokozással találkozhatunk. Egyesek kávéval vagy egyéb koffeintartalmú italokkal frissítik fel magukat, míg például Dél-Amerikában a mate tea stimuláló hatására esküdnek. Európában azonban egy egészen más típusú szokás kezdett el terjedni a sportolók körében, ami nem más, mint a snüsszölés.
Mielőtt rátérnénk a hatásaira, illetve veszélyeire, először is nézzük meg pontosan, hogy miről is van szó. A snüssz valójában egy füstmentes dohánytermék, ami a 18. században terjedt el Svédországban.
A svédek számára a snüssz olyan, mint a franciáknak a bor, a németeknek a sör, vagy az olaszoknak a tészta.
Őrölt dohányt sóval, vízzel és különböző ízesítő anyagokkal keverik össze, a keveréket kis apró tasakokba töltik és a felső ajak, illetve az íny közé helyezik, így rágás nélkül szabadít fel a szájban nikotint.
A nikotin felszívódása során az agy dopamint szabadít fel, ezáltal örömérzetet és jobb közérzetet idéz elő, emellett a nikotin csökkenti a stresszt, és fokozza a figyelmet, így a termék használóinak beszámolója szerint a snüsszel jobban lehet teljesíteni, összpontosítani, és egyes adatok szerint segít a dohányzásról való leszokásban. Nyilván,
a sportolók az élvezeti értéke mellett azért részesítik inkább a füstmentes dohányzást előnyben, mert az nem gátolja az erőnlétet és nem roncsolja a tüdőt.
Bár becslések szerint a dohányzás 90 százalékkal károsabb, mint a snüssz, utóbbit mégis sokan ellenzik, ugyanis a teljesítményfokozó hatásai miatt próbálták doppingszerként kezelni, miközben a koffein és az energiaitalok ugyanolyan hatással lehetnek az emberi szervezetre. Ugyanakkor ha úgy nézzük, lehet, hogy például Jamie Vardynak a snüsszözés helyett jobban kellene aggódnia a meccs előtt rutinja miatt, ugyanis az angol válogatott támadónál minden alkalommal három Red Bull és egy dupla kávé lecsúszik, mielőtt pályára lép.
Bár meglehetősen tabu témának számít a sportolók körében, ettől függetlenül Angliában és Franciaországban is robbanásszerűen nőtt meg a nikotinos tasakok használóinak száma az elmúlt években.
A svéd labdarúgás legismertebb arca, az idén visszavonult Zlatan Ibrahimovic is sűrűn fogyasztotta játékosként. Az interneten el is terjedt egy felvétel, amelyen a klasszis támadó igazgatja a tasakot a szájában, majd becserélése előtt kiköpi.
Ibrahimovic mellett olyan nagy sztárok is rendszeresen használják, mint Karim Benzema, Pierre-Emerick Aubameyang, Marco Reus, Leroy Sané, vagy Kylian Mbappé.
A marokkói válogatottal a katari világbajnokság elődöntőjéig menetelő Hakim Zijest még 2018-ban az Ajax játékosaként kapták rajta a kamerák, amint nikotinos tasakot helyezett fel az ínyére - bár ekkoriban még nagyon ismeretlen volt ez a szokás, és a hollandok nem is csináltak belőle problémát.
A szokás azonban a világ legerősebb bajnokságába, a Premier League-be is eljutott, és igencsak közkedveltté vált az utóbbi időben, sőt már-már gyakorlatilag nyílt titok, hogy vannak játékosok, akik az öltözőben, a játékoskijáróban, vagy a kispadon használják a dohányterméket. Az előző idényben nagy felháborodást váltott ki, amikor a kamerák kiszúrták, amint az Aston Villa játékosa, Bertrand Traoré épp felhelyezte a dohányos tasakot az ínyére az Arsenal elleni meccsen. A birminghamiek támadója természetesen tagadta a vádakat, de a felvételek másról árulkodnak, persze ki-ki döntse el maga, mit is keresett pontosan a Burkina Faso-i csatár a szájában.
Hasonlóan bukott le a Newcastle United harmadik számú kapusa, Mark Gillespie is, aki a Liverpool elleni bajnokin tömött valamit az ajkai alá a kispadon. Érdekes mód, a Newcastle Unitednél nem csináltak ebből botrányt, mivel a termék használatát személyes döntésnek titulálták. Nyilvánvalóan a Chelsea-nél sem jelentett gondot a jelenség, mivel a klub 2020-ban a hivatalos oldalán osztotta meg Tammy Abraham fotóját, amelyen jól látható volt a snüsszös doboz.
Az említett futballisták mellett azonban olyan sztárok is snüsszölnek, mint az angol válogatott sztárjai, Marcus Rashford és Raheem Sterling, a svéd válogatott Victor Lindelöf, a Newcastle United védője, Jamaal Lascelles, vagy épp a Leicester City fentebb említett csatára, Jamie Vardy. Utóbbit a 2016-os Eb-n fotózták le a dohánytasakkal, de később az önéletrajzi könyvében is vallott a szokásáról, amiről elmondása szerint azóta leszokott a negatív megítélése miatt.
Az egyik srác mutatta meg nekem a snüsszt, amikor a Leicesterhez szerződött, és rájöttem, hogy segített a lazításban. Sokkal több labdarúgó használja, mint azt az emberek gondolnák, és néhányan még meccs közben is"
– írta a 26-szoros angol válogatott csatár a 2017-ben megjelent "A semmiből. Az én történetem" című önéletrajzi könyvében.
Ezt az információt a füstmentes dohányzással kapcsolatban a Liverpool és a Stoke City korábbi középpályása, Charlie Adam is alátámasztotta. A tavaly visszavonult futballista a BBC Radio 5 Live podcastjében kifejtette, hogy a snüssz a skandináv játékosokon keresztül terjedt el az angol labdarúgásban, és szerinte sokáig senkinek nem volt gondja ezzel. Azonban egyes brit lapok úgy állították be a snüsszt, mintha az valami csúcskategóriás doppingszer lenne. Az Egyesült Királyságban, sőt Magyarországon és az Európai Unió minden országában - kivéve Svédországban - illegális a snüssz árusítása.
A snüssz azonban nemcsak a futball világában hódít, ma már széles körben elterjedt az élsportolók körében: a jégkorongozóktól kezdve a küzdősportolókon át egészen a baseball-játékosokig rengetegen használják.
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség 2013-ban végzett kutatása szerint a snüssz és más nikotin tartalmú termékek 13 százalékkal képesek növelni a teljesítményt a rendszeres használók számára. Ennek ellenére a WADA nem tiltja a snüssz használatát,
bár a megfigyelési listáján szerepel, vagyis elképzelhető, hogy a jövőben ez még változni fog. Persze, a WADA megfigyelési listáján a koffein is ott van, mégis legálisan fogyaszthatják a sportolók.
A snüssz valódi veszélye talán nem abban keresendő, hogy tisztességtelen előnyhöz juttatja a játékosokat, hanem abban, hogy milyen káros tud lenni a készítmény az egészségre. A nikotinnak régóta ismertek az emberi szervezetre káros hatásai, hiszen nagyobb mennyiségben, hosszabb távon fogyasztva növeli a vérnyomást, a szívfrekvenciát, lassítja a gyomor működését és mennyiségtől függően súlyosan mérgező is lehet. Márpedig egyetlen tasak is lényegesen több nikotint tartalmaz, mint egy cigaretta, vagyis cseppet sem kockázatmentes, pláne nem egészséges.
Hiába kevesebb a káros anyag a snüsszben, még így sem biztonságos alternatívája a dohányzásnak,
mivel tudományos kutatások (a Norvég Közegészségügyi Intézet 2019-es jelentése szerint) kimutatták, hogy a használata növeli a nyelőcső- és hasnyálmirigyrák, a szívproblémák és a cukorbetegség kockázatát, lelassíthatja az izomsérülések gyógyulási idejét, csökkentheti az alvás minőségét, ínykárosodást és fogászati problémákat okozhat, emellett a fogyasztók nagyobb valószínűséggel szenvednek mentális zavaroktól, míg a nagy mennyiségű nikotintartalma miatt komoly függőséget is okoz.
"Tévhit a snüssz és az egész dohányzás kapcsán, hogy a nikotin okozza a betegségeket, illetve a halált. Azokért a füstben lévő több ezer káros anyag felelős. A függőség miatt megértem az emberek aggodalmát, de ha az egészségügyi ártalmakat nézzük, sokkal jobb ha ezt teszik, mintha rágyújtanának. Mindig azt mondom, hogy a dohányzáshoz képest meg kell vizsgálni a snüssz, vagy az e-cigaretta relatív ártalmait.
A futballisták régen is dohányoztak...nyilvánvaló, hogy ez sokkal biztonságosabb módja a nikotinfogyasztásnak"
– mondta Harry Shapiro brit író és újságíró, aki a Drugwise nevezetű egyesület vezetője.
Az Európai Unióban azért tiltották be a snüssz forgalmazását, hogy ne jelenhessen meg egy újabb dohánytermék a tagországokban. A bő harminc évvel ezelőtti bevezetésekor a dohányiparban minimális volt az ellenállás, mert a kontinens piacát akkoriban uraló nagy cégeknek nem volt még kereskedelmi érdekeltségük a füstmentes termékekre. Bár Nagy-Britanniában 1992 óta illegális a snüssz árusítása, de a futballisták mégis könnyedén beszerezhetik az interneten.
A használatával kapcsolatos negatív megítélés azonban több Premier League-ben szereplő csapatot is arra késztetett az elmúlt években, hogy visszaszorítsák a használatát a futballisták körében. Ennek egyik élenjárója a Manchester City és Pep Guardiola, ugyanis a spanyol szakember 2018-ban egy teljes orvosi stábot állított az ügyre, hogy felhívják a játékosok figyelmét a snüssz veszélyeire. Persze, van ellenpélda is, hiszen a Celtic korábbi edzője, Neil Lennon például rendszeresen használta az oldalvonal mellett a snüsszt, de a belga Gentnél is teljesen más a megítélés, olyannyira, hogy nikotinos párnácskákat árulnak a futballmérkőzéseken, mivel a stadionban tilos a dohányzás. Ettől függetlenül azért nagyobb az ellenzők tábora, legutóbb a Hibernian FC trénere, Lee Johnson szólalt fel, ugyanis a The Athleticnek adott interjújában arról beszélt, hogy becslései szerint a játékosok 40 százaléka használja a szert, miközben sokan nincsenek is tisztában a hosszú távú következményeivel, és azzal, hogy függőségbe taszítják magukat.
Egyre rosszabb a helyzet, fel kell hívnunk ezeknek a fiatal srácoknak a figyelmét arra, hogy erősen függőséget okoz az, amit csinálnak. Úgy érzem, nem is értik, hogy mi a valódi veszélye hosszú távon"
– mondta a skót csapat edzője.
A témában név nélkül több edző és játékos is nyilatkozott már, volt aki egyenesen tragikusnak minősítette a helyzetet, mivel a játékosok nem csak meccs előtt, de közben is tömnek.
"Hihetetlen mennyire elterjedt, különösen Londonban... az egyik korábbi csapatomnál sokan még meccsek közben, meccsekre menet, vagy után is használták" – nyilatkozta névtelenül a VICE World Newsnak egy még mindig aktív futballista.
Mivel a futballisták és az edzők eltérő véleménnyel vannak arról, hogy a snüssz káros-e a teljesítményre, a klubok hozzáállása is meglehetősen eltérő: míg egyesek egyenesen betiltották és fegyelmi eljárást, vagy pénzbírságot szabnak ki a használókra, addig más csapatok megközelítése ennél jóval enyhébb.
Az angol játékos-szakszervezet (PFA) idén nyáron kampányt indított, hogy felhívja a futballisták figyelmét a snüssz lehetséges egészségügyi veszélyeire, míg az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szintén ígéretét tette, hogy rajta tartja a szemét a problémán. Mindez persze nagyon pozitív, de alighanem ezeket a lépéseket már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, ugyanis hiába "egészségesebb", mint a füsttel járó dohánytermékek, a snüssz is jelentősen károsíthatja a szervezetet, úgyhogy mindenképp érdemes vigyázni vele, és ha lehet, kerülni a használatát.