Vágólapra másolva!
Kedden kora este két mérkőzést rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában. Az E csoportban az olasz Lazio 2-0-ra legyőzte a skót Celtic csapatát a római Stadio Olimpicóban, míg a H csoportban az ukrán Sahtar Donyeck 1-0-ra nyert e belga Antwerpen ellen a hamburgi Volksparkstadionban.

E csoport

Az E csoport második helyén álló Laziónak kötelező volt a győzelem a mind eddig nyeretlen Celtic ellen. Ráadásul Maurizio Sarri csapata egy győzelemmel akár tovább is juthatott volna, ha a csoport másik mérkőzésén az Atlétcio Madrid győzni tudna a holland Feyenoord otthonában.

A Lazio támadója, a dán Gustav Isaksen kemény őrizetet kapott Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Az olasz csapat már a mérkőzésen elején nekirontott a skót együttesnek, folyamatosan dolgozta ki a helyzeteket, de nem tudott vezetést szerezni az első félidőben.

A második félidőben a skót csapat sokkal támadóbb szellemben jött ki futballozni, és a 49. percben majdnem meg is szerezte a vezetést,

de a japán válogatott Furuhasi Kjógo 12 méteres lövése néhány centivel elkerülte a kapu jobb oldalát. A 61. percben aztán a római csapat is veszélyeztetett. Gustav Isaksen kapott egy remek átadást, betört a tizenhatoson belülre, azonban a dán támadó közeli lövése elcsorgott a bal kapufa mellett.

A 82. percben egy szerencsés góllal megszerezte a vezetést a Lazio.

Isaksen tört jobbról befelé, a 14 méteres lövése megpattant egy védőn, de pont a hosszú oldalon érkező Ciro Immobile elé került a labda, aki közelről a kapuba belsőzött.

A 33 éves Ciro Immobile lett a mérkőzés hőse Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A 85. percben aztán eldöntötte a meccset a Lazio.

A szünetben pályára küldött Immobile kapott egy remek labdát Isaksentől, megforgatott egy védőt, majd nyolc méterről Joe Hart mellette a kapu bal oldalába lőtt.

Győzelmével a Lazio továbbjutott a csoportjából a legjobb 16 köze, ugyanis a csoport másik mérkőzésén az Atlético Madrid 3-1-re nyert a Feyenoord vendégeként.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
E csoport:
SS Lazio (olasz)-Celtic Glasgow (skót) 2-0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Atletico Madrid 6 4 0 2 17-6 11 14
GY
D
GY
GY
GY
2.
Lazio 6 3 2 1 7-7 0 10
GY
V
GY
GY
V
3.
Feyenoord 6 2 4 0 9-10 -1 6
V
GY
V
V
V
4.
Celtic 6 1 4 1 5-15 -10 4
V
D
V
V
GY

H csoport

A H csoportban az ukrán Sahtar Donyeck az előző fordulóban legyőzte a Barcelonát a hamburgi Volksparkstadionban, ezzel az ukrán csapat lőtávolban maradt, és abban a tudatban léphetett pályára a belga Antwerpen ellen, hogy egy esetleges győzelemmel komoly esélye lehet a továbbjutás kiharcolására az utolsó fordulóban.

A Sahtar Donyeck korán vezetést szerzett Forrás: AFP/Axel Heimken

Az ukrán csapat remekül kezdte a találkozót, és már a 12. percben megszerezte a vezetést. A Ferencváros korábbi játékosa, Olekszandr Zubkov lőtt be balról egy szabadrúgást, a berobbanó Mikola Matvienko pedig öt méterről a kapu bal oldalába csúsztatott.

A folytatásban az ukránoknál volt többet a labda, a 41. percben növelhették is volna az előnyüket, de Heorhiy Sudakov közeli lövése a keresztlécen csattant.

A második félidőben is az ukrán csapat kontrollálta a játékot, és többször is eldönthette volna a meccset.

Az 56. percben a grúz Irakli Azarovi találta telibe a felső lécet, majd a 63. percben egy szép támadás végén Tarasz Sztyepanyenko lövése is a felső kapufán csattant, így az utolsó pillanatig meccsben maradt az Antwerpen.

A belga csapat azonban teljesen veszélytelenül futballozott, így a Sahtar Donyeck végül könnyedén begyűjtötte a három pontot, így az utolsó fordulóban a továbbjutásért játszhat az ukrán csapat a szintén kilencpontos FC Porto otthonában.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:
H csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Royal Antwerp (belga) 1-0 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 6 4 2 0 12-6 6 12
GY
GY
V
GY
V
2.
FC Porto 6 4 2 0 15-8 7 12
V
GY
GY
V
GY
3.
Sahtar Donyeck 6 3 3 0 10-12 -2 9
GY
V
GY
GY
V
4.
Royal Antwerp 6 1 5 0 6-17 -11 3
V
V
V
V
GY
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!