Dibusz Dénes: Ez nagyon idegőrlő volt

"Szerencsére meg tudtuk fordítani, de ez egy nagyon idegőrlő meccs volt.
Sokszor megkontráztak minket, rengetegszer elvesztettük a labdát. Nem tudtuk felvenni az embereket. Nem nézett ki jól a történet egy ideig. A félidő után már jobbak voltunk, már nem tudtak úgy átrohanni rajtunk. Voltak ígéretes lehetőségeink, a második félidőben nagy nyomást gyakoroltunk rájuk és ennek a legvégén meg is lett az eredménye" - kezdte értékelését az M4 Sportnak Dibusz Dénes.
Én is úgy gondolom, hogy volt bennünk idegesség és frusztráció. Az eredmények az utóbbi meccseken nem jöttek, és persze mindenki többet vár tőlünk.
Az első félidőben érződött a feszültség, nem volt meg a minőség a játékunkban. De szerencsére a másodikban kétszer is összejött" - tette hozzá a Fradi kapusa, aki ezúttal is nagyszerűen védett.
"Tudom, hogy a Fiorentina nyert 2-1-re a Genk ellen, gyorsan megkérdeztem a meccs után. Egy pont is elég a továbbjutáshoz nekünk majd ellenük az utolsó meccsen, de addig még 3 bajnoki van, egyelőre azokra kell koncentrálnunk" - tekintett már a jövőbe is Dibusz.
Az egyenlítő gólt szerző Kristoffer Zachariassen szerint a létező összes érzelem átfutott rajtuk a meccs során.
Szerintem minden érzelem, ami csak úrrá lehet rajtunk és a szurkolókon, az itt megvolt. Küzdöttünk, szenvedtünk, aztán egyre jobbak lettünk.
Az első gólunk után még több helyzetünk volt, és biztos voltam benne hogy lesz is még lehetőségünk. Elképesztő érzés volt, amikor Pesa belőtte azt az őrült gólt" - mondta a lefújást követően a norvég középpályás, aki azt is elárulta, mi volt azon a cetlin, amit Dejan Sztankovicstól kapott.
"Sok formációt mutatott meg azon a papíron nekünk az edzőnk, és ezeket kellett átadnia nekünk valahogy meccs közben" - tette hozzá Zachariassen.