Vágólapra másolva!
Sorsdöntő meccs lesz, ebben mindenki egyetértett a Ferencváros leskovaci sajtótájékoztatóján. Ha nem tudja, hogy miről van szó, és a Csukaricski elleni Konferencia-liga meccs előtti nyilatkozatokra kíváncsi, akkor megnyugodhat, jó helyen jár! Dejan Sztankovics, és a játékosokat képviselő Alekszandar Pesics is nyugodt volt, egyben bizakodó is.

Kiküldött tudósítónk helyszíni jelentése Leskovacból.

A Ferencváros küldöttsége ezúttal, szemben a két héttel ezelőtti genki kalanddal „menetrendszerint" megérkezett a dél-szerbiai Nis, Nagy Konstantin bizánci császárról elnevezett repülőterére. Igen oda, ugyanis a belgrádi Csukaricski elleni Konferencia-liga meccset a szerb fővárostól mintegy 275 kilométerre lévő Leskovacban rendezik meg, amihez a nisi repülőtér van a legközelebb, nagyjából 50 kilométerre.

Ha hiszik, ha nem, a szép nisi égbolt alatt éppen a Fradi játékosai szállnak le a repülőgépről Forrás: Origo

A csoportjában négy forduló után a továbbjutást érő második helyen álló Ferencváros ezúttal is a Népligetben tartotta meg a szerdai edzést, azaz a 8200 férőhelyes szép, új Dubocsnica Stadionban majd csak csütörtökön a meccsen teszik tiszteletét a zöld-fehér csapat. A csapat ugyanis a reptérről egyből a hotel felé vette az irányt, de sok mindenről nem maradtak le, hiszen csak azt látták volna, hogy a játéktéren zöldellik a fű, a lelátón, ahogy kell székek sorakoznak, azaz egy is csak egy stadion a sok közül.

Dejan Sztankovics, a Fradi korábbi szerb válogatott edzője, valamint a nyáron a belgrádi sztárcsapattól, a Crvena zvezdától érkezett, szintén szerb csatár, Alekszandar Pesics viszont maradt az újságírókkal, hogy válaszoljon a kérdésekre, a meccset megelőző kötelező sajtótájékoztatón.

Dejan Sztankovics tisztában van vele, hogy mekkora a tét Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Dejan Sztankovics elmondta, hogy "A legfontosabb meccs, mindig a következő, ez holnap sem lesz másként. Határozott céljaink vannak, felkészülten érkeztünk, és bár az utóbbi időben az igazán jó eredmények elmaradtak, de jól játszottunk akkor is."

"Nagyon fontos lesz a győzelem a holnap, csakis ez lehet a cél.

90 percen át kell koncentrálnunk, mert a legutóbbi két bajnokinkon hiába játszottunk jól, egy kis hiba elég volt, hogy oda legyen a győzelem. A győzelem nagyon fontos, mert ez visz közelebb minket a célunkhoz, ami nem lehet más, mint a továbbjutás" - válaszolta az Origo kérdésée.

A szakvezető elmondta, nagyon fontos lesz, hogy gólt, gólokat tudjon szerezni a Ferencváros, mert a végén akár egy-egy gól is dönthet a végelszámolásnál.

"De a legelső és legfontosabb dolog, hogy ne kapjunk gólt, aztán jöhet a gólszerzés.

Ez hiányzott belőlünk az elmúlt két-három meccsen" - mondta a szakvezető, aki felhívta rá a figyelmet, hogy a pont nélkül álló Csukaricski biztos, hogy nagyon motivált lesz, ráadásul semmilyen nyomás nem nehezedik rájuk, így különösen veszélyes ellenfél lesz csütörtök este a szerb bajnokság előző idényének bronzérmese.

Sztankovics előző csapatáról, a Crvena zvezdáról is kapott kérdését, arra volt kíváncsi egy helyi újságíró, milyen emlékei vannak a Csukaricskiről a Fradi edzőjének.

"Nagyon jól ismerem az ellenfelünket, hiszen valóban meccseltem már ellenük a zvezdával és a Fradival is. Most valószínű, hogy másféle felállást fognak választani, de ez a mi játékunkat nem befolyásolja" - mondta, hozzátéve, kimondottan örül neki, hogy nem csak Belgrádban lehet szép stadionban Európai szintű mérkőzéseket látni, hanem az ország vidéki részein is fejlődik a futball infrastruktúrája.

"Magyarországon már jó ideje elkezdtek befektetni az új infrastruktúrába, és most már el is kezdik learatni ennek a gyümölcseit. Szerbiában ez még újdonság, de nagyon nagy szükség van erre, hiszen ezek a szép stadionok extra motivációt jelentenek a fiatal játékosoknak."

Arról, hogy esetleg nem lesz tökéletes a pálya talaja, Sztankovics csak annyit mondott, hogy

Pesics, aki ez első meccsen gólt szerzett elmondta, az volt az első gólja a Konferencia-ligában, és nagyon örült, hiszen egy sérülésből visszatérve kellett bizonyítania.

Pesics a közeli nagyvárosból, Nisből származik, és nem titkolta, hogy beszélt a meccs előtt az ott élő barátaival. De az, hogy ilyen közel játszhat az otthonához, csak extra motivációt jelent számára.

"Ha megint gólt tudok lőni, akkor legalább nem kell szégyenkeznem a barátaim előtt, amikor hazajövök nyaralni" - mondta nevetve.