Sztankovics a lelátón figyelte a szerbek kivégzését, majd titkokat árult el a Fradi sérültjeiről

Kedden a helyszínen tekintette meg a Ferencváros és a Crvena zvezda vízilabdameccsét Sztankovics, amelyen lehengerlő játékkal, 20-6-ra nyert a magyar csapat. Ezzel kapcsotban a szerb edző elmondta a fradi.hu-nak, nagyon élvezte a találkozót, de ahogy látta,
jelenleg a Ferencváros más szintet képvisel, mint a Crvena zvezda.
"Az FTC egy nagyon erős csapat. A zvezda nagyon jól játszott az első negyedben, ám ezt követően elfogyott az energia, így nőtt egyre nagyobbra a különbség. Szerintem a Ferencváros esélyes akár a végső győzelemre is a BL-ben. Jól éreztem magam!"
A saját csapatával kapcsolatban elmondta, készen állnak a naptári év utolsó szakaszára, amikor is a Ferencvárosra három hét alatt még hét mérkőzés vár.
"Sokat dolgoztunk a válogatott mérkőzések idején is. Két sérültünk van jelenleg, Varga Barnabás és Mohamed Ali Ben Romdhane. Mindenkire szükségünk van, hiszen tényleg sűrű lesz a következő hetek menetrendje, nem könnyű felkészülni arra, hogy az ünnepek előtt még hét mérkőzés vár a csapatra.
A céljaink nem változtak: szeretnénk továbbra is az élen maradni a bajnokságban, valamint sikerrel venni az akadályokat
a nemzetközi kupában is. Megvan a minőség és energia a csapatban, felkészültünk az előttünk álló feladatokra, ezeken szeretnénk a legjobbat nyújtani" - mondta Sztankovics, aki azt is elárulta, hogy milyen találkozóra számít vasárnap a Puskás Akadémia otthonában.
"Nagyon nehézre! A Puskás Akadémia egy szervezett csapat, fontos, minőséget képviselő játékosokkal. Legutóbb egy nagyon érdekes meccset játszottunk a felcsútiak ellen a MOL Magyar Kupában, sok góllal, sok történéssel a pályán.
A Puskás elleni találkozó számunkra olyan, mint egy derbi, ennek megfelelően készültünk most is."