A közelmúltban rengeteg vitatott döntés született kezezések miatt, amit különböző játékvezetők és videóbírós stábok különböző módokon ítélnek meg. Legutóbb múlt héten, a Paris Saint-Germain és a Newcastle közötti Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, a hosszabbításban az angolok játékosának Tino Livramentónak a mellkasát, majd onnan pattanva a könyökét találta el a labda. Ezért
Szymon Marciniak először nem ítélt büntetőt, ám miután szólt neki a videóbíró, megnézte a felvételt, és befújta a tizenegyest, amivel egyenlített a PSG.
Korábban több ilyen, talán ennél is egyértelműbb eset is történt ezen a mérkőzésen, amelyeket a videóbíró nem is vizsgált, így aztán a VAR-szobában ülő, hatalmasat hibázó Tomasz Kwiatkowskit eltiltották a találkozó után.
A fenti esetekre talán a jövő nyári Európa-bajnokságon nem lesz példa, méghozzá egy technológiai újításnak köszönhetően. A torna hivatalos labdáját november közepén mutatták be Berlinben,
a játékszer neve Fussballliebe, azaz Futballszerelem lett.
A labdát díszítő fekete-fehér és színes szárnyformák, ívek, valamint pontok az Eb energiáját tükrözi, a tornának otthont adó városok neve és a stadionok illusztrációja is megjelenik rajta. Ami viszont ennél is lényegesebb, hogy ezek mellett a legújabb technológia révén hatékonyan segíti a videobírók munkáját.
A Magyar Nemzet megírta, hogy egy új technológiás mikrocsipet szerelnek majd a labdába a 2024-es Eb-n, hogy
biztosan meg tudják állapítani, kéz volt-e egy adott szituáció.
A mikrocsipet egy úgynevezett végtagkövető technológiával szerelik fel, amely képes egzakt, 3 dimenziós képet alkotni a játékosokról. Ennek segítségével a videóbírók pontosan láthatják, a test melyik részét találta el a labda. A kezezésen felül
a leshelyzeteknél is a bírók segítségére lehet a csip,
hiszen a labda elrúgásának pontos pillanatát is meg lehet határozni vele, ami döntő fontosságú lehet egyes szituációkban.
A labdarúgó-Eb-t 2024. június 14. és július 14. között rendezik meg Németországban, a magyar válogatott a házigazdák mellett a svájciakkal és a skótokkal kerültek egy csoportba. A torna második mérkőzését éppen Marco Rossi együttese vívja Svájc ellen, így
az UEFA újítását hamar kipróbálhatják Szoboszlai Dominikék.