Vágólapra másolva!
A Hertha BSC tizenegyespárbajt követően jutott be a labdarúgó Német Kupa negyeddöntőjébe. Dárdai Pál csapata a rendes játékidőben és a hosszabbításban is az utolsó percben egyenlített Németh András együttese, a szintén másodosztályú Hamburg ellen, majd a büntetőknél nem hibáztak a berlini játékosok.

A Hertha csapatában Dárdai Márton végig a pályán volt, a 90. percben gólpasszt is adott. A Hamburgban Németh András kezdő volt, de a csapata 2-1-es vezetésénél, a 72. percben lecserélték – írta meg a Magyar Nemzet. A találkozó után a Hertha magyar vezetőedzője kiemelte, talán a különleges napnak is köszönhette a sikerét a csapata.

– idézte Dárdai Pált a Magyar Nemzet. –

Dárdai Pálnak volt oka az örömre Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Soeren Stache

Kiesett a Dortmund, továbbjutott a Saarbrücken

A többi szerdai mérkőzés közül kiemelkedett az idén remeklő Stuttgart és a Dortmund összecsapása, amelyet a novemberi bajnokihoz hasonlóan ismét a sváb csapat nyert meg, ezúttal 2-0-ra. A legjobb 32 között a Bayern Münchent kiejtő,

harmadosztályú Saarbrücken újabb skalpot szerzett, ezúttal a Frankfurt csapatát győzte le.

A negyedik szerdai meccsen a Bundesligában éllovas Bayer Leverkusen magabiztosan jutott tovább a másodosztályú Paderborn ellen.

Német Kupa, nyolcaddöntők:
Bayer Leverkusen–Paderborn (II.) 3-1
Saarbrücken (III.)–Eintracht Frankfurt 2-0
VfB Stuttgart–Borussia Dortmund 2-0
Hertha BSC (II.)–Hamburg (II.) 3-3 – 11-esekkel 5–3

kedden:
Kaiserslautern (II.)–Nürnberg (II.) 2-0
Magdeburg (II.)–Fortuna Düsseldorf (II.) 1-2
Homburg (IV.)–St. Pauli (II.) 1-4
Mönchengladbach–Wolfsburg 1-0 – hosszabbítás után

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!