Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a bajnoki címvédő Manchester City 3-3-as döntetlent játszott a Tottenham Hotspur csapatával az Etihad Stadionban.

Az első tíz percben Szon Hung Min kétszer is kapuba talált, de másodjára saját csapatáéba, majd a címvédő City Phil Foden révén is gólt szerzett, így az első félidőt előnyben zárta.

  • A Tottenham támadója, a dél-koreai Szon Hung Min a meccs elején vezetést szerzett a Spursnek, majd 137 másodperc múlva öngólt vétett, ezzel Gareth Barry (1999 májusa) után a Premier League történetének második játékosa lett, aki egy bajnoki meccs első tíz percében gólt ás öngólt is lőtt.

A második játékrész közepén Giovani Lo Celso egy távoli bombával egyenlített. A 81. percben Erling Haaland jobbról adott középre, Jack Grealish pedig jól érkezett középen és pontosan passzolt a kapuba, majd Dejan Kulusevski a 90. percben határozott, egyben pontos fejessel egyenlített.

Erling Haaland még a meccs után is Simon Hoopert ócsárolta Forrás: AFP/Darren Staples

A találkozó egyébként botrányos körülmények között ért véget. Történt ugyanis, hogy a 95. percben Erling Haaland kapott egy labdát a félpályánál, felrúgták, de a norvég játékos meg tudta tartani a labdát és kiugratta ziccerben Jack Grealish-t, azonban a mérkőzést vezető Simon Hooper belefújt a ziccerbe a fault miatt, és megállította Grealish-t, aki éppen egyedül tört kapura.

A lefújás után Erling Haalnd hosszú másodpercekig pocskondiázta a játékvezetőt, és a csapattársainak kellett lefogniuk a norvég támadót.

  • A Tottenham támadója, a dél-koreai Szon Hung Min lett a Premier League történetének ötödik játékosa, aki egy meccsen gólt lőtt, öngólt szerzett és gólpasszt is adott. Erre a bravúrra korábban csak Kevin Davies (2008 decemberében), Wayne Rooney (2012 októberében), Gareth Bale (2012 novemberében) és Jacob Ramsey (2022 novemberében) volt képes.

Premier League, 14. forduló:
Manchester City-Tottenham Hotspur 3-3 (2-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!