Vágólapra másolva!
A spanyol labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a Granada az Athletic Bilbao csapatát fogadta. A találkozó azonban csak a 18. percig tartott, ugyanis a lelátón rosszul lett egy szurkoló.

A találkozó hatodik percében a spanyol válogatott Inaki Williams góljával szerzett vezetést az Athletic Bilbao, majd bő tíz perccel később A Bilbao spanyol válogatott kapusa, Unai Simón odafutott a játékvezetőhöz, hogy felhívja a figyelmét a lelátón zajló drámai eseményre.

A meccs ugyan öt percig még folytatódott, de aztán félbeszakították, mert az orvosok még mindig a drukker megmentéséért dolgoztak. A hazai közönség a rivális hálóőrének nevét skandálta a sportszerű cselekedete miatt.

Negyedórát követően kiderült, hogy egy 70 év körül szurkoló rosszul lett a lelátón, akit folyamatosan próbáltak újraéleszteni. A játékosok a 40. percig a pályán maradtak, utána az öltözőbe vonultak, végül a bíró lefújta meccset, miután nem sikerült megmenteni a szurkoló életét.

Ezt követően a Granada és az Athletic Bilbao megegyezett abban, hogy ezen a napon nem folytatják a találkozót.