Álomszép góllal verte az MTK Dzsudzsákékat - videó

Stieber Zoltán a 10. gólját lőtte az NB II-es szezonban
Vágólapra másolva!
Az MTK hazai pályán egy váratlanul szerzett, majd egy abszolút megérdemelt, ráadásul gyönyörű góllal 2-1-re legyőzte a vendég DVSC-t a labdarúgó NB I 16. fordulójának szombat kora délutáni meccsén. 

A tabellán az 5. és a 6. helyen egymást kísérő két csapat más-más szándékkal futott neki a meccsnek: a Loki egy győzelemmel tapadni igyekezett a dobogósokra, míg az MTK igyekszik minél távolabb kerülni a veszélyzónától.

ELSŐ FÉLIDŐ

Az első félóra úgy telt el, hogy a hazai csapat jóformán nemhogy a félpályát nem lépte át, de két pontosat is alig passzoltak egymáshoz az MTK-játékosok. A DVSC főleg Dzsudzsák Balázs pontos indításaiban bízva igyekezett kiugratni gyors támadóit.

Így egészen meglepő volt, amikor a 32. percben az MTK nemcsak eljutott a vendégek kapujáig, de Thiam pontos lövésével, amibe a védőkkel egy vonalban álló Németh Krisztián jó érzékkel tette bele a lábát a vezetést is megszerezte (1-0).

Majd tulajdonképpen ugyanúgy folytatódott a meccs, mint a gól előtti percekben, azaz vendég mezőnyfölénnyel, de igazi gólhelyzet nélkül.

MÁSODIK FÉLIDŐ

Fordulás nem sokat kellett várni a fordulatra, már, ami az eredményt illeti: az 50. percben Domingues ugratta ki Ferenczit, aki keresztbe ívelt, a berobbanó Szécsi Márk fejese után pedig a hazai kapuban kötött ki az Antonov fején irányt változtató labda (1-1).

Szécsi Márk (88) gólja fontosnak tűnt, de végül nem ért pontot a DVSC számára Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Az első félidőhöz képest igencsak megélénkült a játék, és ezúttal már az MTK-nak is voltak akciói. A 60. percben Bognár István végezhetett el szabadrúgást egy lépésre a tizenhatos vonalától, de nem tudta eltalálni a kaput. A 73. percben Németh remek meglátása után Bognár adott középre, de Enin nem tudta úgy beletenni a lábát a labdába, hogy az a jobb alsó sarokba pörögjön.

A 76. percben Stieber Zoltán nagyszerű lövését tolta szögletre Megyeri Balázs, és ekkor már egyértelműen az MTK játszott veszélyesebben, ami nem sokkal később gólt is ért. Nem is akármilyet! A 83. percben Bognár ívelt a baloldalról a vendég tizenhatos jobb sarkára, ahol Stieber átvette a labdát, kettőt tolt befelé, majd ballal gyönyörűen tekert Megyeri kapujának jobboldalába (2-1). Mesteri gól volt!

Stieber Zoltán gólja ide kattintva nézhető meg!

Az utolsó percekben a Debrecen mindent megtett az egyenlítésért, de nem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani Demjén Patrik kapuja előtt, így az MTK az idényben másodszor is legyőzte a DVSC-t.

Eredmény, NB I, 16. forduló:
MTK - DVSC 2-1 (1-0)
Új Hidegkuti-stadion, v.: Bognár T.
gól: Thiam 32., Stieber Z. 83., ill. Szécsi M. 50.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!