Fantasztikus meccset játszott a szezon meglepetéscsapata a Fradival

Paks - Ferencvárosi TC, FTC, Fradi, Ferencváros, Paksi FC, OTP Bank Liga, 16. forduló, Fehérvári úti stadion, Paks, 2023.12.10.
Papp Kristóf gólját ünnepli a Paks
Vágólapra másolva!
A címvédő Ferencváros a listavezető Paks vendégeként lépett pályára az NB I 16. fordulójában. A szezon meglepetéscsapata a Fradi ellen is remekelt, végül pedig végig izgalmas meccsen 3-2-re tudott nyerni Bognár György csapata.

A hazaiak egy ponttal előzték meg a meccs előtt a Fradit, így fontos meccs volt ez mindkét csapat számára. A vendégek átvehették volna a vezetés a tabellán, a Paks sikere pedig az őszi elsősége bebiztosítását jelenthette és a hazaiak törleszteni is akartak, hiszen az ötödik körben 6-1-re nyert a Fradi, amikor az előző szezonban még paksi színekben gólkirály Varga Barnabás három ólt szerzett.

A Paks hamar kétgólos vezetést szerzett, itt Papp Kristóf gólját ünneplik a Ferencváros ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

Lendületesen kezdet a Fradi, de hamar átvette a kezdeményező szerepet a Paks, amely a 8. percben megszerezte a vezetést. Mezei Szabolcs ívelt be egy szögletet, ami után Papp Kristóf fejelt Dibusz Dénes kapujába.

A 15. percben már 2-0-ra vezetett a Paks: Aaneba hibázott hatalmasat, aki röviden passzolt haza, így lecsapott a labdára Könyves Norbert és Dibusz kapujába lőtt.

Nem sokkal később cserélnie kellett a Paksnak, ugyanis Hahn János sérülés miatt nem tudta folytatni a meccset, Szabó Bálint állt be a helyére.

A folytatásban Civic lövését ütötte ki a léc alóla Szappanos Péter, majd egy szöglet után szépíthetett volna a Fradi, de többször is a gólvonalról sikerült menteni. A 39. percben Marquinhos lövését védte lábbal Szappanos, így félidőben 2-0-ra vezetett a Paks.

Egy paksi kazán füstölte be a pályát, de ezt a második félidőre szerencsére kikapcsolták Fotó: Csudai Sándor - Origo

A szünetben mindkét csapat cserélt, a Fradiban Abu Fani helyére Katona jött, míg a hazaiaknál Horváth Kevin helyére Balogh Balázs jött.

A második félidő elején is aktívabb volt a Fradi, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani. A vendégek kapuja előtt Szélpál fejelhetett egy újabb veszélyes szögletet követően, de nem találta el a kaput.

A 67. percben a Paks szabadrúgásból növelhette volna az előnyét, de Mezei lövése után a kapufát találta el a labda, Dibusznak esélye sem lett volna a hárításra.

Dejan Sztankovics pedig nem várt tovább, beküldte a sérüléséből felépült Varga Barnabást, valamint Ben Romdahne-t és Esitit is. Nem is telt el sok idő, a 69. percben szépített a Fradi, Marquinhos tekert a kapuba a tizenhatoson kívülről.

Marquinhos szépített Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hajrára még tovább frissítettek az edzők, Böde Dániel és Lisztes Krisztián is lehetőséget kapott.

A 77. percben emberhátrányba került a Fradi, amikor Makreckis kapta meg a második sárga lapját, éppen Bödét rúgta fel.

Makreckis nem játszhatta végig a meccset Fotó: Csudai Sándor - Origo

A 84. percben tizenegyest harcot ki Kovács Krisztián a Paksnak, Katona lé lépett be és összeért a két játékos lába. A labda mögé Szabó Bálint állt és nem hibázott, 3-1-re alakította az eredményt.

Pár perccel később szépített a Fradi: Varga fejesét védte Szappanos, de a kipattanóra Lisztes érkezett és a kapuba vágta a labdát.

Az utolsó percekben mindent megtett az egyenlítésért a Fradi, de ez végül nem sikerült, így Sztankovics csapata az utolsó hat bajnokijából csak egyet tudott megnyerni. A Fradira csütörtökön is fontos meccs vár, hiszen a továbbjutás lesz majd a tét a Fiorentina ellen a Konferencia-ligában.

Ezzel a sikerrel az őszi, utolsó forduló eredményeitől függetlenül a Paks telel majd az NB I élén.

Paksi FC-Ferencvárosi TC 3-2 (2-0)
Paks, 4201 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Papp (8.), Könyves (15.), Szabó B. (85., 11-esből), illetve Marquinhos (69.), Lisztes (87.)
piros lap: Makreckis (77.)
sárga lap: Kovács K. (27.), Szélpál (38.), Kinyik (81.), illetve Gojak (18.), Civic (24.), Makreckis (59., 77.), Ben Romdhane (78.)

Paksi FC: Szappanos - Szélpál, Kinyik, Szabó J. - Kovács K., Papp, Horváth K. (Balogh B., a szünetben), Mezei, Osváth - Könyves (Böde, 73.), Hahn (Szabó B., 17.; Skribek 88.)

Ferencvárosi TC: Dibusz - Makreckis, Aaneba, Cissé, Civic - Abu Fani (Katona B., a szünetben), Besic (Esiti, 68.) - Marquinhos, Gojak (Ben Romdhane, 68.), Zachariassen (Lisztes, 74.) - Pesic (Varga B., 68.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!