Erre a sportágra váltott a focitól végleg visszavonuló Torghelle Sándor

Torghelle Sándor
Torghelle pályafutása két leghíresebb gólját 2004-ben a világsztárokkal felálló német válogatott ellen szerezte
Vágólapra másolva!
A korábbi magyar válogatott labdarúgó, Torghelle Sándor a profi pályafutása végeztével végleg abbahagyta a focit, de egy másik sportágat szívesen űz együtt egykori csapattársaival és riválisaival együtt. Torghelle azt is elárulta, mi a véleménye a magyar válogatott Eb-esélyeiről és az OTP Bank Ligában a közelmúltban szárnyaló Fehérvár csapatáról.

Torghelle Sándor 2020-ban, a Vasas együtteséből vonult vissza, azóta pedig sehová sem igazolt le, mert elmondása szerint

egy alsóbb osztály vagy esetleg az öregfiúk bajnoksága nem igazán vonzza.

Ugyanakkor nem marad rendszeres testmozgás nélkül, ezért a tenisz és a fallabda ötvözetének tartott padel űzésével kapcsolódik ki szabadidejében. Ezt a Cristiano Ronaldo által is kedvelt sportágat Torghelle

egykori válogatottbeli társával, Juhász Rolanddal, Kovács Zoltánnal vagy Feczesin Róberttel együtt szokta játszani,

és hol egyéni, hol páros meccsen csapnak össze egymással – írta a Metropol.

Torghelle Sándor a focicipőt padelütőre cserélte Forrás: instagram.com/torghelle14

Torghelle a magyar válogatottról és a Fehérvárról

A jövő évi Európa-bajnokságon a magyar válogatott többek között a házigazda németekkel is összecsap, akikről Torghelle Sándornak jó emlékei vannak, hiszen 2004-ben az ő két góljával nyert a magyar csapat felkészülési meccsen.
„Valóban kellemes emlék az a kaiserslauterni felkészülési összecsapás – nyilatkozta Torghelle a Metropolnak. –

A Fehérvár csapatánál két évig játékosként, majd 2021-ben segédedzőként dolgozó Torghelle jelenleg a Juhász Rolanddal közösen működtetett tápiószentmártoni futballakadémián tart edzéseket tehetséges fiatalok számára. A székesfehérvári klub aktuálisan a magyar NB I legjobb formában lévő csapata, és már a harmadik helyen áll a tabellán, ami a 41 éves Torghellét is örömmel tölti el.

„Annak idején, amikor ott ténykedtünk, a vidéki együttesnek nem ment éppen fényesen. Viszont tudni kell, a labdarúgásban aranyszabály, hogy

A Fehérvár FC mai szereplése viszont bizonyítja, hogy ez a negatív periódus nem örök érvényű, hiszen látható, a vidéki együttes akár a dobogóért is harcban lehet az NB I végelszámolásánál" – mondta a 42-szeres válogatott Torghelle.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!