Vágólapra másolva!
A magyar válogatott egykori játékosa Gera Zoltán szerint nem az útlevele, hanem a teljesítménye alapján igazolta át a Liverpool FC Szoboszlai Dominikot. Az angol bajnokságban is szerepelt egykori focistát komolyan megérintette, amikor a válogatott kapitánya elkötelezte magát a világ egyik legismertebb klubjához.

Jövőre már húsz éve lesz, hogy a Ferencváros játékosát szerződtette a West Bromwich Albion, rögtön az első idénye végén beválasztották a Premier League álomcsapatába, és teljesítményével rengeteget tett azért, hogy az angol klubok nagyobb figyelmet szenteljenek a magyar játékosoknak - derült ki a Nemzeti Sport oldaláról.

– mondta el Gera Zoltán, aki tíz éven keresztül futballozott Angliában: hét idényt a West Bromwich, hármat a Fulham csapatában.

- árulta el az egykori válogatott játékos.

Gera az angol bajnokságban is megállta a helyét Forrás: AFP/Ian Kington

A válogatottban 97 alkalommal pályára lépő Gera Zoltán annak idején másfél millió fontos vételárával a legdrágább magyar futballista volt, az angol szurkolók imádták a játékát, a szakma elismerte, nem véletlen, hogy ennyi idő elteltével is sztárként tekintenek rá. Rengeteg emlékezetes meccsen lépett pályára, fantasztikus gólok fűződnek a nevéhez.


– folytatta az U21-es válogatott szövetségi edzőjeként dolgozó Gera Zoltán.

- zárta le mondandóját a Fradi legendája.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!