Vágólapra másolva!
Ha tavaly nyáron Jörg Schmadtkén múlt volna, akkor a magyar focista nem játszana az Anfield Roadon, és a német sportvezetőnek sem kellett volna belátnia, hogy mekkorát tévedett.

Tavaly nyáron komoly szenzációt jelentett, hogy a Liverpool 70 millió euróért megvette Szoboszlai Dominikot az RB Leipzigtól. A Liverpool átigazolási politikáját jól jellemzi, hogy míg a Premier League hasonló sztárcsapatai százmilliós átigazolásokkal dobálóznak, addig a magyar válogatott csapatkapitánya ezzel a tranzakcióval felkerült a Pool dobogójára, hiszen korábban csak Darwin Núnezért (85 millió euró) és Virgil Van Dijkért (84,5 millió euró) fizettek többet a vörösök.

Szoboszlai Dominik, Kerkez Milos, Liverpool
Szoboszlai Dominik villámgyorsan megmutatta, hogy helye van a Liverpoolban és egyáltalán nem volt sok érte az a 70 millió euró
Fotó: AFP 

Viszont most kiderült, ha a február elején távozott sportigazgatón, Jörg Schmadtkén múlt volna, Szoboszlai egészen biztosan nem került volna az Anfieldre, a sportvezető ugyanis túl drágának találta a magyar játékost. Mára azonban becsületére legyen mondva, belátta, hogy tévedett.

A Liverpoollal hetvenmillió euróért vettük meg Szoboszlai Dominiket az RB Leipzigtől, és akkoriban azt mondtam, hogy túl drága. De mai fejjel el kell ismernem, hogy tévedtem vele kapcsolatban. Ez a srác az első pillanattól kezdve fontos tagja volt a csapatnak

 - idézi a Magyar Nemzet Online Schmadtke szavait. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!