Vágólapra másolva!
A három forduló óta pontot szerezni is képtelen MTK az utolsó helyezett Mezőkövesdet fogadta az NB I péntek esti meccsén.

Az MTK három vereség után, míg a Mezőkövesd négy nyeretlen meccsel a háta mögött várta a találkozót. Az első félidőben többet volt a labda az MTK-nál, de a hazai csapat nem tudott mit kezdeni a fölényével, sőt, az igazán nagy helyzeteket a Mezőkövesd dolgozta ki. Az előző forduló előtt edzőváltáson átesett csapat meg is szerezte a vezetést, amikor Drazic passza után a korábbi MTK-játékos, Cseke Benjámin lőtte ki a kapu jobb oldalát már a 7. percben.

Később Drazic és Molnár is helyzetbe került, de nem tudta növelni előnyét az utolsó helyezett Mezőkövesd, amit meg is bosszult az MTK, ugyanis egy szöglet után Németh Krisztián lőtt közelről a kapuba az első félidő rendes játékidejének utolsó másodpercében.

A második félidőben gyorsan szerzett két gólt az MTK. Előbb Németh Krisztián fejelt a kapuba Antonov beadása után, majd két perccel később, a 72. percben Németh kevergetett, majd Varjú Benedek elé pattant a labda, aki első gólját szerezte az NB I-ben.

Az MTK a 3-1-es sikerével feljött az ötödik helyre, a Mezőkövesd továbbra is utolsó

MTK Budapest-Mezőkövesd Zsóry FC 3-1 (1-1)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1734 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Németh (45., 70.), Varju (72.), illetve Cseke (7.)
sárga lap: Antonov (48.), illetve Beriasvili (63.)

MTK Budapest: Demjén - Hej, Kádár, Kocsis G. - Varju, Horváth (Thiam, 58.), Kata, Bognár (Kosznovszky, 86.), Antonov (Nagy Zs., 86.) - Németh K. (Stieber, 76.), Jurina (Molnár R., 58.)

Mezőkövesd: Kovácsik - Kállai, Szivacski, Beriasvili (Szilágyi, 66.), Pillár, Vajda - Cseke (Szolgai, 81.), Brtan (Sampeiro, 77.), Da. Babunszki (Ugrai, 66.) - Molnár G. (Cseri, 77.), Drazic
 

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!