Vágólapra másolva!
Sztárvendéget fogadott az FC Internazionale a kedd esti Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. A világhírű popsztár, a nem éppen hétköznapi viselkedéséről és gondolkodásáról ismert Kanye West pedig nem hazudtolta meg magát, ugyanis ebben a formában nézte végig a meccset a San Siróban.

A keddi BL-forduló két meccse közül kétségtelenül a tavalyi döntős Internazionale és a spanyol Atlético Madrid összecsapása volt a rangosabb, ami a hajrára még némi izgalmat is hozott. A lelátón is volt egy kis izgalom, ugyanis a milánói csapat a városban klipet forgató popsztárt, Kanye Westet és az őt kísérő sleppet fogadta, köztük olyan másodvonalas sztárokkal, mint Rich The Kid és Playboi Carti.

Az extravagáns húzásairól ismert West ezúttal is önmagát adta, illetve nem adta, mert látni semmit nem lehetett belőle, ugyanis az egész meccset egy teljes arcát eltakaró fekete maszkban ülte végig. Nyilvános szereplésein egyébként ez a szokása a legutóbbi óriási botránya óta. 

És nagyjából ennyit látott az általa csak soccer-ként ismert sportágból, legalábbis egy mémoldal szerint. De minden bizonnyal így is kiválóan szórakozott. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!