Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában az Arsenal 6-0-ra legyőzte idegenben a West Ham United csapatát, ezzel Mikel Arteta együttese két pontra megközelítette a Szoboszlai Dominiket foglalkoztató listavezető Liverpoolt.

Erődemonstrációt tartott az Arsenal

Az Arsenal a városi rivális West Ham Unitedhez látogatott, amelyet 2022 vége óta nem tudott legyőzni, ugyanis azóta egy döntetlen után kétszer is a vasárnapi házigazda nyert. 

Az Arsenal óriási mezőnyfölényben futballozott városi riválisa otthonában, a 32. percben pedig a sokadik szögletét gólra váltotta William Saliba révén. A gól után lendületbe jött Mikel Arteta csapata, sorra alakította a helyzeteknek, majd a West Ham kapusa, Alphonse Areola rántotta le Bukayo Sakát, aki pár perccel korábban hatalmas ziccert hagyott ki előbb fejjel, majd lábbal. Hosszas videóbírózás után büntetőt ítélt a játékvezető az Arsenalnak, Saka pedig magabiztosan értékesítette.

  • A 22 éves angol válogatott támadó a 210. tétmeccsén az 50 gólját szerezte az Ágyúsok színeiben.
Az Arsenal egy félidő alatt kivégezte a West Ham Unitedet
Fotó: AFP 

A vendégek ezt követően sem álltak le, egy újabb pontrúgás után Gabriel növelte az előnyt, majd a 47. percben, de még az első félidőben Leandro Trossard bombázott a jobb felső sarokba, ezzel már 4-0-ra vezetett az Arsenal a szünetben. 

A csalódott West Ham szurkolók egy része már az első félidő végén elindult haza.

Legutóbb 13 éve, 2011 februárjában a Newcastle United otthonában fordult elő, hogy az Arsenal legalább négygólos előnyben volt egy idegenbeli bajnoki szünetében, akkor végül 4-4-es döntetlen született.

A szünet után sem állt le az Arsenal

A második félidőben az Arsenal némiképp visszavett az iramból, de még így is az észak-londoniak domináltak. A 63. percben Saka szerezte meg saját maga második, míg csapata ötödik találatát, majd a korábbi West Ham-játékos, Declan Rice kapásból bombázott védhetetlenül a kapu bal alsó sarkába, nagyjából 20 méterről.

Rice nem ünnepelte hatalmas gólját korábbi csapata ellen
Fotó: AFP

Mikel Arteta csapata ezzel sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg, illetve pontszámban utolérte a második helyen álló, de egy meccsel kevesebbet játszó Manchester Cityt és két pontra zárkózott a listavezető Liverpool mögé.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!