Vágólapra másolva!
Úgy tűnt, hogy a Manchester United hazai pályán a 90. percben lőtt góllal legalább egy pontot képes lesz szerezni saját közönsége előtt a Fulhammel szemben, azonban a londoni csapat a 97. percben ismét betalált, megszerezve a győztes gólt és a három pontot.

Megszakadt a Manchester United öt meccsen (négy győzelem, egy döntetlen) hízlalt bajnoki veretlensége, miután a sztárcsapat kínos pofonba nézett bele a Fulham ellen, ráadásul saját közönsége előtt, az Old Traffordon. A vendégek a 65. percben Calvin Bassey góljával szereztek vezetést, és nagyon sokáig úgy tűnt, meg is tartják az előnyüket. A 90. percben azonban egy lövés után a Fulham kapusáról a már szinte támadót játszó Harry Maguire elé pattant a labda, a sokat kritizált angol válogatott védő pedig közvetlen közelről nem hibázott

A bíró által jelzett 9 perc hosszabbításban minden hazai drukker arra számított, hogy akár még fordíthat is a MU, de nem így lett, sőt! A Fulham Alex Iwobi révén a 90+7. percben megszerezte a győztes gólt.

A MU így 44 ponttal továbbra is csak hatodik a PL tabelláján. Az ötödik, már európai kupaszereplést érő helyen álló, egy meccsel kevesebbet játszó Tottenham előnye három pont, de ennél sokkal hátborzongatóbb, hogy a listavezető Liverpool előnye 16 pont a Uniteddel szemben.

A többi szombat délutáni meccsen az Aston Villa simán verte a Nottingham Forestet, ahogy a Crystal Palace is a 35. perctől emberhátrányban játszó Burnley-t, míg a Brighton ugyancsak emberhátrányban szerzett egy pontot az Everton ellen.

Eredmények, Premier League, 26. forduló:
Manchester United - Fulham 1-2 (0-0)
Aston Villa - Nottingham Forest 4-2 (3-1)
Brighton - Evert 1-1 (0-0)
Crystal Palace - Burnley 3-0 (0-0)

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!