Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának záró mérkőzésén a Újpest FC 2-0-re legyőzte a Fehérvár csapatát a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel a fővárosi csapat hét pontra növelte az előnyét a kieső helyen álló Kisvárda előtt.

Mészöly Géza nélkül az Újpest

A lila-fehérek borzalmas sorozatban vannak. A fővárosi csapat legutóbb tavaly októberben tudott egymás után két meccset megnyerni az OTP Bank Ligában. A Ferencváros otthonában október végén elszenvedett vereség óta az Újpest 11 NB I-es meccsből kilencet elveszített, egyszer döntetlent játszott, csak a Diósgyőrt tudta megverni Mészöly Géza bemutatkozó meccsén. Az Újpest régi-új edzője azonban nem lehetett ott a csapatával, ugyanis az MLSZ Fegyelmi Bizottsága 1+2 hónapos eltiltással sújtotta, miután az 57 éves szakember "nagydarab fekaként" jellemezte a DVTK elleni mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a saját játékosát, a nigériai Franklin Saserét. 

Mészöly Gézára óriási szüksége lenne a kiesés elől menekülő Újpestnek
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A harmadik helyen álló Fehérvár egy ZTE elleni vereséggel kezdte a tavaszt, utána viszont sorozatban három meccset is megnyert, múlt hétvégén azonban beleszaladt egy nagy pofonba a Diósgyőr otthonában, így Bartosz Grzelak csapatának ideális ellenfélnek tűnt az Újpest a javításhoz. 

Kapusbravúrok mindkét oldalon

A Fehérvár kezdte jobban a meccset, és a 11. percben majdnem meg is szerezte a vezetést. A Fraditól érkezett Sigér Dávid indította Nejc Gradisar, a szlovén csatár kilépett ziccerben, de a közeli lövését Banai Dávid bravúrral védte. Három perccel később ismét Gradisar veszélyeztetett, de a 16 méteres bombája a felső lécen csattant.

A 27. percben újabb ziccert hagyott ki a Fehérvár. Tobias Christensen adott remek labdát a beinduló Gradisarnak, a szlovén csatár azonban lövés helyett meg akarta tolni a labdát Banai mellett, de az Újpest kapusa egy újabb bravúrt bemutatva elütötte a labdát a fehérvári játékos lábáról. 

A szlovén Nejc Gradisar már az első félidőben eldönthette volna a meccset
Fotó: fehervarfc.hu

A folytatásban aztán az Újpest megérkezett a meccsbe, és a félidő második fele már a fővárosi csapaté volt. A 27. percben Heinz Mörschel eresztett meg egy bombát 21 méterről, de a Vidi kapusa, Tóth Balázs egy hatalmas bravúrral kiütötte a dominikai támadó bal alsóba tartó lövését. A 44. percben már ziccere is volt az újpestnek. A nigériai Peter Ambrose hagyta állva Nikola Szerafimovot, de a közeli lövését Tóth Balázs bravúrral védeni tudta.

A fordulás után a Fehérváré volt az első helyzet. Lionel Messi korábbi csapattársa, az argentin Nicolás Stefanelli adott remek labdát Katona Mátyás, a korábbi újpesti játékos 13 méterről lőtt, de Banai ezúttal is a helyén volt. 

A 62. percben egy pillanatra úgy tűnt, megszerzi a vezetést a Fehérvár. 

Egy felívelt labdát Gradisar tartott meg Aboubakar Keita szorításában, elfutott a kapuig, ahol a gyönyörű csellel elfektette a görög Georgiosz Antzoulaszt, majd Banaiba lőtte a közeli ziccerét, de a kipattanót értékesíteni tudta. A gólt azonban nem adták meg, mert Bogár Gergő játékvezető úgy látta, hogy a szlovén támadó a labdaszerzés előtt felborította az újpesti Kietát. 

A folytatásban is a Fehérvár akarata érvényesült, így bombameglepetés volt, amikor az Újpest a 76. percben megszerezte a vezetést. 

Egy szépen felépített akció végén Tamás Krisztián kapta a labdát a bal szélen, élesen középre lőtt, az érkező Tajti Mátyás pedig kapásból, nyolc méterről a léc alá lőtt.

A bekapott gól annyira megfogta a Fehérvárt, hogy bő egy perc múlva az Újpest növelni tudta az előnyét. 

A magyar válogatott Csoboth Kevin kapott egy remek kiugratást, benézett a hosszúra, ahol látta érkezni Peter Ambrose-t, a középre tett labdáját pedig a nigériai támadó a bal alsóba belsőzte. 

A találkozó a 84. percben eldőlhetett volna, amikor egy jobbról betett labdára Branko Pauljevics érkezett, azonban a fehérvári Mamoudou Karamoko rálépett az újpesti játékos lábára, Bogár Gergő pedig azonnal tizenegyest ítélt. A labda mögé az első gólt lövő Tajti Mátyás állt oda, de balra lőtt félmagas tizenegyesét Tóth Balázs védeni tudta. 

Az utolsó percekben a Fehérvár becsülettel ment előre, de az Újpest már rutinosan tartani tudta a kétgólos előnyét, és végül kulcsfontosságú három pontot szerzett, amivel hétpontosra növelte az előnyét a 11. kieső helyen álló Kisvárda előtt. 

OTP Bank Liga, 23. forduló:
Újpest FC-Fehérvár FC 2-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3201 néző, v.: Bogár
Újpest FC: Banai - Anculasz, Keita, Koburi - Tamás (Simon K., 80.), Mörschel, Mack, Radosevic (Csoboth, 67.), Doka (Pauljevic, 67.) - Ambrose (Ganea, 84.), Ljujic (Tajti, 67.)
Fehérvár FC: Tóth B. - Serafimov, Spandler, Gergényi - Bese (Pető, 79.), Christensen, Sigér, Katona M. (Karamoko, 79.), Schön - Stefanelli (Berki, 87.), Gradisar
gólszerzők: Tajti (76.), Ambrose (78.)
sárga lap: Koburi (65.), illetve Schön (81.), Gergényi (89.), Pető (92.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!