Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán 5-1-re legyőzte a Diósgyőr csapatát.

A Zalaegerszeg remekül kezdte a meccset, és már a félidő derekánál megszerezte a vezetést. Croizet indította remekül Mimet a bal oldalon, a középre adott labdát Mance egyből kapura tűzte, Odincov kapus ugyan azt még bravúrral védte, de a kipattanót Sajbán Máté közelről a rövid alsó sarokba passzolta.

A 36. percben Gera Dániel teljesen felesleges szabálytalansága miatt tizenegyest kapott a ZTE, amit Antonio Mance magabiztosan értékesített. Érdekesség, hogy a horvát támadó karrierje során eddig 5 büntetőt lőtt, és egyszer sem hibázott még. 

A szépítésre bombagóllal válaszolt a ZTE

A fordulás után is a meglehetősen enerváltan futballozó Diósgyőr birtokolta többet a labdát, de ez csupán meddő mezőnyfölénynek bizonyult. A 60. percben aztán összejött a miskolci szépítés: Klimovich passzolt Pozeg Vancashoz, aki azonban egy keresztbe fekvő védő miatt nem lőtt, hanem tovább passzolt a labdát a jobb szélen érkező Pernambucónak, aki a rövid sarokba lőtt.

Amikor már felcsillant a pontszerzés reménye a vendégek előtt, akkor két perccel később Yohan Croizet visszaállította a kétgólos különbséget, miután tizennyolc méterről kilőtte a kapu hosszú oldalát.

Komikus öngól és diósgyőri kiütés

A végére teljesen elfogyott a Diósgyőr, amelynek egy hajrában szerzett öngól pecsételte meg végképp a sorsát. A 80. percben Sajbán tört be a tizenhatoson belülre, majd középre adott, a labda Odytsov lábáról a felső lécre, majd  kapus fejéről a gólvonal mögé pattant.

A hosszabbításban Sajbán Máté szerezte a zalaiak ötödik gólját, ezzel Márton Gábor csapata kiütéssel nyert.

A Zalaegerszeg három nyeretlen bajnoki után tudott ismét nyerni, sikerével pedig megelőzte az Újpestet és feljött a kilencedik helyre. A februárban kinevezett Vladimir Radenkoviccsal először kapott ki a DVTK, amely a hetedik helyen áll a bajnokságban.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista