Vágólapra másolva!
Bene Ferenc jelenleg Kispesten dolgozik a Magyar Futball Akadémián utánpótlás-szekcióvezetőként, és az U17-es csapat vezetőedzője, miközben a neve alapján mondani sem kell, hogy érzelmileg ezer szállal kötődik Újpesthez. A 45 éves szakember a Magyar Nemzetnek adott interjújában erről a kettősségről is beszélt, valamint azt is elárulta, hogy szerinte miért nem tudta állandósítani helyét az NB I-es edzők között. A beszélgetésben az újpesti tulajdonosváltás is szóba került.

Bene Ferenc 2012-ben benntartotta a Pápát a labdarúgó NB I-ben, majd a Gyirmóttal megnyerte az NB II-t, mégsem vetette meg a lábát az élvonalbeli edzők között.

– Nem tudom jól menedzselni magam – nyilatkozta az okokról a Magyar Nemzetnek Bene Ferenc. – Szembesülnöm kellett azzal, hogy vezetőedzőként nem elég szakmailag törekedni a tökéletességre, fontos a kapcsolattartás a menedzserekkel, a klubvezetőkkel és a médiával is. És én ebben nem vagyok erős. Én inkább a munkában hiszek és szakmai oldalról közelítem meg a dolgokat. Többnyire megoldottam a feladataimat, kivétel lehet a legutóbbi felnőtt csapatom a Vasas, igaz, a klub azóta már öt-hat edzőt elfogyasztott. Azt vallom, nem azt kell nézni, hogy az ember mit nem ért el, hanem azt, hogy hogy mit ért el. Tehát nekem így kerek az életem, de még sok kihívás áll előttem.

Bene Ferenc Kispesten dolgozik
Fotó: Mirkó István - Magyar Nemzet

Bene Ferenc jelenleg Kispesten dolgozik, a Magyar Futball Akadémián, és a munkáját küldetéstudatnak tekinti.

Megbecsülnek Kispesten, ez is az oka, hogy most itt vagyok. Ugyanakkor összesen hat évet dolgoztam Újpesten az utánpótlásban és az NB I-es csapatnál, az érzelmek továbbra is ezer szállal oda kötnek. Most itt Kispesten szeretném, hogy minél több játékos bemutatkozhasson a Honvéd első csapatában. Itt nem helyezésekben kell mérni a sikert. A Honvéd NB II-es csapata hosszútávon számít az utánpótlás korú játékosokra, miközben az akadémisták az NB III-ban szerepelhetnek hétről hétre a felnőttek között, ami azért más közeg. Ahhoz, hogy a Honvéd újra élvonalbeli legyen, meg kell találni az egészséges arányt.

Bene Ferenc az Újpest tulajdonosváltásáról is elmondta véleményét.

Rendszeresen járok ki a Megyeri útra a meccsekre. Mészöly Géza érkezésével a csapatnál is rend van. Az biztos, hogy az elmúlt tizenhárom évnél csak jobb jöhet... Bízom benne, hogy a nyári átigazolási időszakban komoly tőkeerős háttérrel kialakítanak egy olyan ütőképes csapatot, amelyik dobogóra esélyes kerettel kezdi meg a következő idényt. Emellett nyilván az is fontos lenne, hogy az utánpótlást is rendbe rakják.

Bene Ferenc a Magyar Nemzetnek arról is beszélt, hogy milyen felejthetetlen emlékei vannak édesapjáról gyerekként, hiszen számtalan mérkőzésen ott lehetett labdaszedőként a pálya mellett, például az emlékezetes magyar–lengyel 5-3-as Eb-selejtezőn is.

A teljes interjú ITT olvasható el.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!