Vágólapra másolva!
A Premier League 31. fordulójában megrendezett Burnley-Wolverhampton meccsen többszáz hazai szurkolót evakuálni kellett a Turf Moor Stadionból, mert az egyik szektor felett egy hatalmas fémdarab lógott le a tetőről.

Veszélyben volt a szurkolók biztonsága a Premier League-meccsen

Az első félidő közepén a Jimmy McIlory-lelátóról kivezették a szurkolókat, ugyanis a biztonságiakat egy tetővel kapcsolatos probléma miatt figyelmeztették. A rendőrök a biztonsági őrökkel egyetemben kísérték ki a hazai drukkereket a stadionból, akik a szurkolói zónából nézhették a továbbiakban a mérkőzést.  

A hírek szerint egy hatalmas fémdarab okozta a problémát, ami lelógott a tetőről, így az alatta elhelyezkedő drukkerek veszélyben voltak, hiszen úgy tűnt, az óriási fémrúd bármelyik pillanatban rájuk eshet. 

A Jimmy McIlory-lelátón mintegy 400 ülőhely található, így többszáz hazai szurkolónak kellett elhagynia a helyét, a szektor keleti alsó részének 7. blokkját a meccs hátralévő részében szabadon hagyták.

A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, így a Burnley továbbra is bajban van, az újonc együttes az utolsó előtti helyen áll a bajnokságban, egyre közelebb a kieséshez.

Kapcsolódó cikkek

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!