Vágólapra másolva!
Mély gödörbe került a Liverpool labdarúgócsapata. Az Európa-ligában az Atalanta, a Premier League-ben a Crystal Palace nyert az Anfielden, ezzel könnyen lehet, hogy a Pool kiszállt a bajnoki aranyért folytatott harcból. A brit sajtó könyörtelen, s most már a Liverpool magyar sztárja, Szoboszlai Dominik is a célkeresztbe került.

Ugyanazok az újságírók, akik a Premier League 2023-24-es szezonjának kezdetén ódákat zengtek Szoboszlai Dominikról, most a földbe döngölik őt is, meg csapattársait is. A brit sajtó könyörtelensége csak azok számára meglepő, akik nem olvasták Diana hercegnő, Harry herceg vagy épp András herceg történetét. Márpedig, ha a királyi házzal szemben nincs kímélet, akkor miért lenne ez másképpen a focisztárokkal?

SZOBOSZLAI Dominik
Szoboszlai Dominik a brit sajtó támadásainak egyik célpontja lett
Fotó: Adam Vaughan EPA/MTI

A Liverpool borzalmasan mély gödörben van. Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy akár a Premier League aranyérme is az övék lesz. Az Európa-ligában is jól meneteltek. Aztán az Atalanta 3-0-ra kiütötte őket az Anfielden, majd ugyanott jött a Crystal Palace, amely egy 1-0-s győzelemmel vitte el a három pontot Liverpoolból.

Innentől kezdve zúdulni kezdtek a kritikák. Nagyon sok minden felmerült. Hibázott-e Jürgen Klopp edző azzal, hogy túl korán jelentette be távozását? A fáradt edző mennyire motivált? Miért kellett zongoracipelőt csinálni az amúgy virtuóz Szoboszlaiból? A kérdések sorjáznak, mi pedig megpróbáltunk rá választ keresni. A Látható légió 6. adását itt tudja meghallgatni.

Amennyiben a műsor videós változatát szeretné megtekinteni, a Magyar Nemzet oldalán teheti meg ezt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!