Vágólapra másolva!
Szalai Dezsőért nagyon sokan szorítanak most, ugyanis az ALS-sel diagnosztizált, őrülten nagy fociszurkoló a fejébe vette, hogy ott lesz a nyári Európa-bajnokságon, méghozzá a Magyarország-Skócia-mecset tűzte ki célul maga elé.

A közösségi oldalán azt írta „lenne két kívánságom: a második, hogy meggyógyuljak, az első viszont az, hogy Gazdag Dani lőjön az En-n egy olyan gólt a skótoknak, mint anno a felcsútiaknak, és ezt láthassam élőben. A második nem tudom kin múlik, de az elsőn ti is tudtok segíteni. Igen, ugyanis az van, hogy szeretnék ott lenni az Eb-n, és szurkolni a csapatnak. Ami viszont az én állapotomban nem olyan egyszerűen kivitelezhető, hiszen ágyhoz vagyok kötve, de ha Marco Rossi azzal a Honvéddal bajnok tudott lenni, akkor nekem nem mondhatja senki, hogy bármi lehetetlen. Meg akarom mutatni magamnak és a betegtársaimnak is, hogy ha kihívásokkal is, de nincs lehetetlen és élni kell az életet, amíg lehet. És ami engem éltet az a foci.”

Dezső 40 éve jár a Honvéd meccseire, és ott volt a 2016-os Európa-bajnokságon is, nagy álma, hogy ott lehessen nyáron, a németországi tornán is.

Tóth András, Dezső legjobb barátja elmondta, pontosan hogyan is áll most a szervezés. András először is kiemelte, hogy az elmúlt másfél napban máris nagyon sok felajánlás érkezett, akár anyagi, akár tárgyi jellegű és nagyon sok szeretetet is kapnak és nem csak a fociszeretőktől.

Andrásék az Európa-bajnokság szervezőjével, azaz az UEFA-val is felvették a kapcsolatot, hiszen fontos, hogy a stadionban tudják fogadni Dezsőt, akinek speciális hely kell, hiszen kocsival meg kell tudni közelíteni és folyamatos áramellátásra is szüksége van a lélegeztetőgép miatt.

András elmondása szerint mindenekelőtt a Dezsőt kezelő SOTE-val kell egyeztetni, ugyanis nekik kell hivatalosan a Dezsőnek szükséges feltételeket és követelményeket összeírniuk, a szövetség és a skót-magyar meccsnek otthont adó stuttgarti stadion pedig csak ezt követően tudja eldönteni, fogadhatják-e biztonságos körülmények között Dezsőt.

András szerint közben a szervezés is elindult, hiszen Dezső kijutását és elszállásolását is alaposan elő kell készíteni, ami nem egyszerű, hiszen a betegsége miatt ágyhoz van kötve, és folyamatosan a lélegeztetőgép támogatására szorul. Az otthon lélegeztetés is a SOTE felügyelete mellett zajlik, ezért is nagyon fontos az intézmény állásfoglalása is az ügyben.

Andrásék a pénzügyi és szakmai segítség mellett azt is szeretnék, ha a fociszurkoló társadalom a kapcsolatrendszerével is segítene, hogy megvalósuljon Dezső álma, aki mozogni szinte már egyáltalán nem tud, de fejben ugyanolyan aktív és pörgős, mint amilyen a betegsége előtt volt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!