Vágólapra másolva!
Milan Milanovics, a labdarúgó OTP Bank Ligában utolsó helyen álló Mezőkövesd vezetőedzője felajánlotta lemondását, méghozzá mindenféle anyagi juttatás nélkül. A szerb edző azonban nem távozik a borsodi klubtól, ugyanis a Tállai András, a Mezőkövesd elnöke nem fogadta el a szakember lemondását.

A szerb szakembert február 14-én nevezték ki a borsodi csapat élére, az irányításával egy győzelem, egy döntetlen és hat veresége a mérlege a Mezőkövesdnek, amely papíron ugyan még nem esett ki az NB I-ből, de jószerivel már a csoda sem mentheti meg, hiszen öt fordulóval a vége előtt 14 pont a hátránya a 10. helyen álló Újpest mögött. 

"Úgy érzem, hogy az elmúlt három mérkőzés elég csúfosan sikeredett: 12 gólt kaptunk, egyet sem lőttünk. Az ideérkezésem során azt tapasztaltam, hogy nagyon jó volt a játékosok hozzáállása, és úgy láttuk, hogy van esély kiharcolni a bennmaradást. Olyan mérkőzéseket játszottunk, ahol tényleg egyenrangú ellenfelei voltunk az ellenfeleinknek. 

Sajnos, valami a Ferencváros elleni meccs után megváltozott, ez a három mérkőzés nem úgy alakult, emiatt kicsit szégyellem is magam, de úgy gondolom, hogy próbáltunk mindent megtenni az edzői stábbal. Kicsi csalódottság is van bennem és eljött az a pillanat, úgy éreztem, hogy nem tudok most már hatni a csapatra

 - mondta Milanovics, aki elárulta azt is, hogy miután eldőlt, hogy Mezőkövesd ki fog esni az első osztályból, nem akart további anyagi terheket a klubra róni, ezérz becsületesen megköszönte a lehetőséget.

MILANOVIC, Milan
Milan Milanovics továbbra is a Mezőkövesd edzője marad
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerb edző elmondta, hogy Tállai András, a klub elnöke nem fogadta el a lemondását, nem őt okolja az eredmények miatt, és arra kérte, becsülettel zárják le a szezont. Milanovics elárulta, a hátralevő öt mérkőzést már a következő szezonra való felkészülés jegyében játsszák le, így több magyar és minél több fiatal játékos kap majd lehetőséget.

A Mezőkövesd a 2016/17-es idény óta sorozatban a nyolcadik éve tagja az NB I-nek, a gárda vasárnap a Kecskemét otthonába látogat, és csakis győzelemmel őrizné meg minimális esélyét a bennmaradásra.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!