Vágólapra másolva!
Mint ismert, a már bajnok Ferencváros jutott másodikként a labdarúgó MOL Magyar Kupa fináléjába, mivel szerdán hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a másodosztályban éllovas Nyíregyházát Balmazújvárosban. A Puskás Arénában május 15-én sorra kerülő döntőben - akárcsak két éve - a Paks lesz az ellenfele, amely kedden ugyancsak 2-1-re győzte le hazai pályán a Kisvárdát. A balmazújvárosi találkozó után a Fradi hőse is nyilatkozott.

A Fradi drámai véghajrában, Ibrahim Cissé és Edgar Szevikjan góljával fordított a Nyíregyháza vendégeként, ezzel pedig bejutott a MOL Magyar Kupa május 15-i döntőjébe. 

Edgar Szevikjan, Fradi
Edgar Szevikjan volt a hős
Fotó: fradi.hu

Varga Ádámnak sok dolga akadt a meccsen, többször bravúrral mentett, a 68. percben azonban, Kovácsréti Márk lövésénél már nem tudta megakadályozni a gólt. A hazai vezetés után cserék jöttek a Ferencvárosnál, és a vendégcsapat nagy tempót diktálva próbált meg egyenlíteni, ami a hajrában össze is jött neki a remek testcsel után pontosan lövő Cissé jóvoltából. Pár perccel később pedig a fordítás is megvolt, Szevikjan tekert védhetetlenül a hazai kapu jobb oldalába.

Boldog fradisták, a Szpari edzője is büszke a csapatára

A találkozó után a pályaedző, Leandro de Almeida értékelt a fradi.hu-nak.

"Először is szeretnék köszönetet mondani a szurkolóinknak, 12. játékosként ők voltak ma a legjobb formában. Tudtuk, hogy ez egy olyan meccs lesz, ahol a végsőkig kell küzdenünk. A Nyíregyháza nagyon szervezetten játszott, nem véletlen, hogy eljutottak az elődöntőig. Örülök, hogy ilyen tartást mutatott ma a csapat. 

Az utolsó pillanatig hittünk benne, hogy tudunk fordítani, de a legfontosabb, hogy bejutottunk a döntőbe. Az akarat volt a győzelem kulcsa. Voltak hibáink, technikai, taktikai szempontból is, de az akarás, a szív hozta ezt a győzelmet."

A lefújás után a nyerőember, Edgar Szevikjan is értékelt a FradiMédiának:

"Nagyszerű érzés az utolsó percben győztes gólt szerezni. Örülök, hogy segíthettem a csapatnak bejutni a Magyar Kupa döntőjébe. A szakmai stáb mindig számíthat rám, motivált vagyok, hogy a pályán segíthessem a csapatot. Köszönettel tartozunk a szurkolóinknak, hogy elkísértek minket, mindig támogatnak bennünket. 

Kiélvezzük a győzelmet és igyekszünk minél jobban felkészülni a döntőre. Természetesen az a célunk, hogy megnyerjük a finálét"

 - mondta Szevikjan. 

A Nyíregyháza edzője, Tímár Krisztián is büszke volt a csapatára:

"Büszke vagyok a csapatra, óriásit küzdöttek a játékosaim. A vezetésünk után volt esélyünk, hogy megszerezzük a második gólt, sajnos a helyzetkihasználásunk nem volt tökéletes, ami a rutintalanságnak is betudható, de mindent elmond teljesítményünkről, hogy az ellenfél kapusa lett csapata legjobbja. Sajnálom, hogy nem írhattuk tovább a Szpari futballtörténelmét" - mondta az edző a Szpari honlapjának.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!