Vágólapra másolva!
Újabb botrány alakult ki a német fociválogatott Eb-meze körül. Ám ezúttal nem a rózsaszín mez okozza a problémát, hanem a számok betűtípusa. Bár az Adidas cáfolta, hogy a számozásnál használt betűtípus ebben emlékeztet egy náci jelképre, a cég megtiltotta a szurkolóknak, hogy a 44-es számot válasszák.
német fociválogatott
A betűtípussal gond van a német fociválogatottnál 
Fotó: FRANCK FIFE / AFP

A 44-es szám ugyanis túlságosan hasonlítana az SS jelképére, így az Adidas nem árusítja a meznek semmilyen személyreszabott verzióját - írja a BBC.

Tagadják a náci vádakat

"Betiltjuk a mezek személyre szabását" - mondta az Adidas szóvivője. Oliver Brüggen cáfolta, hogy szándékosan csináltak olyan betűkészletet, amely hasonílt a náci szimbólumokhoz.

Elkötelezettek vagyunk az idegengyűlölet, az antiszemitizmus, az erőszak és a gyűlölet minden formája ellen

 - mondta.

A DFB (német fociszövetség) az X-en közzétett közleményében úgy vélekedett hogy a terveket a tervezési folyamat során benyújtották az UEFA-nak felülvizsgálatra, és 

hogy "egyik érintett fél sem látott hasonlóságot a náci szimbólumhoz". Hozzátették, hogy a 4-es szám alternatív kialakításán dolgozni fognak.

Nem ez az első balhé a német válogatott Eb-felszerelése kürül, ugyanis rózsaszínű idegenbeli meze lesz a Nationalelfnek.

A Német Labdarúgó Szövetség nemrág bejelentette, hogy 2027-től új mezszponzora lesz. A Nationalelf közel 70 év után szakít az Adidasszal, miután megállapodott a világ egyik legnagyobb sportszergyártó cégével, a Nike-val.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!