Vágólapra másolva!
Az Ajax felfüggesztette a klub vezérigazgatóját, miután a mindössze két hete kinevezett szakembert bennfentes kereskedelemmel vádolják.

Az ebben a szezonban csak szenvedő amszterdami csapat esete újabb fordulatot vett, miután Alex Kroes igazgatót felfüggesztette a csapat és várhatóan ki is rúgják majd. A klub közleménye szerint a döntést azt követően hozták meg, hogy kiderült, Kroes 17 000 részvényt vásárolt egy héttel azt megelőzően, hogy bejelentették volna a kinevezését még 2023 augusztusában. Kroest hivatalosan csak idén március 15-én iktatták be, miután korábbi munkahelyén, az AZ Alkmaarnál olyan szerződése volt, ami után egy évig nem vállalhatott munkát.

Alex Kroes sokat várt, hogy munkába állhasson, de lehet, hogy máris mennie kell
Fotó: twitter.com/AllAboutAjax

Kroes lett a 2023 májusában távozott Edwin van der Sar utódja, de nem valószínű, hogy tovább maradhat, hiszen a felügyelőbizottság elnöke, Michael van Praag közleményben tudatta, a bennfentes kereskedelem elfogadhatatlan egy tőzsdén jegyzett cégnél, pláne, ha azt a vezérigazgató követi el.

Kroes ezzel szemben szeretné, ha független bíróság vizsgálná ki az ügyet, hiszen állítása szerint ő már július végén megvette a részvényeket, ezzel is a klubba vetett bizalmát akarta kifejezni. Elmondta, nem nyerészkedni akart, csak a klub érdekeit tartotta szem előtt.

Az Ajaxnak nem jött jól ez az újabb közjáték, hiszen a csapat októberben még kieső helyen volt, és a sportigazgató, Sven Mislintat, valamint az új vezetőedző, Maurice Steijn sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket. Mislintatnak 129 nap jutott, Steijnt októberben rúgták ki.

Az Ajax átmenetileg John van 't Schipet nevezte ki, vele már az ötödik a csapat, de nyolc pontra van a negyedik hely, ami még nemzetközi kupaindulást jelentene és az első helyezett PSV mögött 28 pont a hátránya.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!