Vágólapra másolva!
Szörnyű tragédia történt vasárnap a régi göteborgi Ullevi stadionban. Nem sokkal a GAIS-Brommapojkarna (0-4) svéd élvonalbeli bajnoki kezdete előtt összeesett egy néző a stadion lelátóján és meghalt.
GAIS-Brommapojkarna
Meghalt egy szurkoló a GAIS-Brommapojkarna meccsen
Fotó: GAIS/X

A bt.dk beszámolója szerint körülbelül fél órával a mérkőzés kezdete előtt történt a tragédia, 

a lelátón összesett szurkoló életét már nem tudták megmenteni.

Nem tudták megmenteni a néző életét

"A segítőkész nézők azonnal megkezdték az újraélesztést, illetve a GAIS csapatának két orvosa is nagyon gyorsan a helyszínre érkezett, akik efibrillátorral átvették a beteg újraélesztését ” – írta a GAIS a klub honlapján.

A klub hétfőn megerősítette, hogy a néző életét sajnos nem tudták megmenteni.

Szörnyű, hogy egy ilyen nap, amelynek az öröm napjának kellett volna lennie, amelyre nagyon vágytunk, így ér véget. Szörnyű, hogy ilyesmi megtörténik.

 Őszinte részvétünket fejezzük ki a hozzátartozóinak és szeretteinek" – mondta Szofia Jakobsson, a GAIS kommunikációs igazgatója.

A mérkőzést a tragédia ellenére lájátszottak, amelyen a GAIS végül 4-0-ra kikapott a vendég Brommapojkarna ellen a szezonnyitón.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!