Vágólapra másolva!
Ahogy az a díjátadón is elhangzott, 50. (!) szezonját kezdte a Soroksári úti bajnokság, amely 50 csapattal, 4 osztályban zajlik. A záró napra is maradtak rangadók az első osztályban, melynek bajnoki címét az Albidok FC szerezte meg, megelőzve a zárónapon a Szilasi és Barátait legyőző All Starst. Ezzel az Albidok FC vihette haza a Sori Liga vándortrófeáját, melyen valamennyi korábbi győztes neve szerepel.

A másodosztály két csoporttal zajlott, itt a bajnoki címeket a Dühöngő Light és a SzektoRR Team szerezte meg. A harmadosztályt a Flamengo, a negyedik osztályt pedig a Wekerle FC nyerte.

Minifoci
Az 50. szezonját kezdte a Soroksári úti bajnokság
Fotó: Minifutball Szövetség

Az Albidok FC és az All Stars készülhet az Országos Minifutball Szövetség július 27-i budapesti országos döntőjére,

 a többiek pedig a tavaszi bajnokságban bizonyíthatnak újra, mely április 19-én rajtol.

„A nyolcadik szezon zajlik 50 csapattal, 4 osztályban a Sori Ligában, melyre nagyon büszke vagyok. 

Ez Budapest egyetlen valóban kieséses-feljutásos bajnoksága, mely ráadásul már az 50. kiírásán van túl. 

A Liga remek kikapcsolódási és versenyzési lehetőséget biztosít mindazoknak, akik a kispályás focit pénteken, a tartalmas munkahét végén tervezik, a Ligába folyamatosan lehet csatlakozni, mindenkit szeretettel várunk!” – mondta Pinkóczi Tibor, a Kaminokupa Sport KFT. alapítója. 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!