Élő közvetítés
Ausztria
ÉLŐ
Franciaország
Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzig bejelentette, hogy 2026 június végéig meghosszabbította szerződését a magyar válogatott kapusának, Gulácsi Péternek.

A 34 éves Gulácsi Péter 2015 óta a lipcsei csapat játékosa, eddig 302 tétmérkőzésen szerepelt a klub színeiben, a korábbi szerződése 2025 nyarán járt volna le.

Nagy vágyam volt a szerződéshosszabbítás. Nagyon különleges az út, amelyen az egyesülettel együtt 2015 óta járunk. Nagy sikereket is ünnepelhettem az RB Leipziggel, mint például a Német Kupa-győzelmeket és a Szuperkupa-győzelmet, de a nehéz időkben is mindig éreztem a klub és az itteni emberek támogatását. A célom az, hogy a szurkolók támogatásával folytassuk közös sikertörténetünket”

 - mondta Gulácsi a szerződés aláírása után, továbbá hangsúlyozta, hogy vannak még komoly céljai.

RB Leipzig - VfL Wolfsburg
Gulácsi Péter meggyőzte Marco Rosét a teljesítményével
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

„Az előző szezonban is láthattuk, hogy milyen potenciál rejlik ebben a csapatban ezzel az edzői stábbal, és az egész klubban. 

Nagyon várom az új idényt. Számomra a szerződéshosszabbítás nemcsak sportszakmai, hanem szívből jövő döntés is volt

 - fogalmazott Gulácsi, kiemelve, hogy a családjával együtt nagyon jól érzik magukat Lipcsében, amely a második otthonukká vált.

Gulácsinak a súlyos sérülése miatt közel egy évet kellett kihagynia, tavaly szeptember végén 357 nap után lépett ismét pályára a lipcsei csapatban, azonban egy év alatt nagyon fordult vele a világ. Az 51-szeres magyar válogatott kapus a sérülése előtt alapember és csapatkapitány volt, a kiesése után azonban a helyére beugró Janis Blaswich annyira jól teljesített, hogy még a német válogatottba is bekerült. 

Magyarország, Törökország, labdarúgás, mérkőzés, válogatott, vége
Gulácsi Péter szenzációs teljesítménnyel tért vissza a válogatottba is
Fotó: Origo - Csudai Sándor 

Januárban aztán az RB Leipzignek volt egy borzalmas sorozata, amikor sorozatban három meccset is elveszített, ezeken a találkozókon pedig Janis Blaswich több nagy hibát is elkövetett, így február 4-én Marco Rose visszatette a kapuba Gulácsit, aki élt is a bizalommal, méghozzá nem is akárhogyan.

A 34 éves magyar kapus pályafutása legnehezebb időszakán jutott túl, az utóbbi hónapokban pedig jobb, mint valaha. Mióta újra ő az RB Leipzig első számú kapusa, az egész Bundesliga-mezőnyben a legjobb százalékkal véd. 

Nem mellesleg a magyar kapus visszatérése óta a lipcsei csapat még nem veszített mérkőzést a Bundesligában Gulácsival a kapuban. Az RB Leipzig a német bajnokságot idén a negyedik helyen zárta, így a következő szezonban a Bajnokok Ligájában szerepelhet.

A magyar válogatott kapus jelenleg az Európa-bajnokságra készül, amelyen a magyar csapat a házigazda németek csoportellenfele lesz.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Mindent egy helyen az Eb-ről