Vágólapra másolva!
Egy nemrég megjelent angol tanulmány kimutatásai alapján kiderült, hogy minden ötödik profi labdarúgó - köztük világsztárok is - egy különleges szenvedélynek hódol, amely a dohányzást helyettesíti.

Az angol profi labdarúgók szervezete (PFA) és Loughborough Egyetem új tanulmányából kiderült, hogy csaknem minden ötödik profi futballista használja az úgynevezett snüsszt, amely egy füstmentes dohánytermék, ami a 18. században terjedt el Svédországban. Az őrölt dohányt sóval, vízzel és különböző ízesítő anyagokkal keverik össze, a keveréket kis apró tasakokba töltik és a felső ajak, illetve az íny közé helyezik, így rágás nélkül szabadít fel a szájban nikotint. Annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban egyre szélesebb körben használják, a futballistákra gyakorolt ​​hatásait eddig még hivatalosan nem vizsgálták.

Káros szenvedélynek hódolnak a futballisták

A tanulmány során férfi és női labdarúgók snüssz-fogyasztási szokásait tárták fel, és felettébb érdekes megállapításokra jutottak.

  • A megkérdezett férfi játékosok 18 százaléka, a női játékosoknak pedig a 22 százaléka használ jelenleg snüsszt vagy nikotinzacskót.
  • A férfi válaszadók 42 százaléka, a női válaszadók 39 százaléka használta már legalább egyszer a szert.
  • A jelenlegi férfi felhasználók több mint 50 százaléka jelezte, hogy felhagyna a káros szenvedéllyel. A férfi játékosok több mint fele, illetve a hölgyek csaknem háromnegyede számolt be nikotinfüggőségről a szer használata kapcsán.

A profi sportolók az élvezeti értéke mellett azért részesítik inkább a füstmentes dohányzást előnyben, mert az nem gátolja az erőnlétet és nem roncsolja a tüdőt. 

Bár becslések szerint a dohányzás 90 százalékkal károsabb, mint a snüssz, utóbbit mégis sokan ellenzik, ugyanis a teljesítményfokozó hatásai miatt próbálták doppingszerként kezelni,

miközben a koffein és az energiaitalok ugyanolyan hatással lehetnek az emberi szervezetre.

snüssz
Rengeteg híres focista használja a snüsszt
Fotó: AFP/Olivier Morin 

Ez a káros szenvedély meglehetősen tabu témának számít a sportolók körében, ettől függetlenül Angliában és Franciaországban is robbanásszerűen nőtt meg a nikotinos tasakok használóinak száma az elmúlt években. 

A már visszavonult Zlatan Ibrahimovic mellett olyan nagy sztárok is rendszeresen használják, mint Karim Benzema, Pierre-Emerick Aubameyang, Marco Reus, Leroy Sané, vagy Kylian Mbappé.

Mivel a futballisták és az edzők eltérő véleménnyel vannak arról, hogy a snüssz káros-e a teljesítményre, a klubok hozzáállása is meglehetősen eltérő: míg egyesek egyenesen betiltották és fegyelmi eljárást, vagy pénzbírságot szabnak ki a használókra, addig más csapatok megközelítése ennél jóval enyhébb.

Az angol játékos-szakszervezet (PFA) idén nyáron kampányt indított, hogy felhívja a futballisták figyelmét a snüssz lehetséges egészségügyi veszélyeire, 

míg az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) szintén ígéretét tette, hogy rajta tartja a szemét a problémán. Mindez persze nagyon pozitív, de alighanem ezeket a lépéseket már évekkel ezelőtt meg kellett volna tenni, ugyanis hiába "egészségesebb", mint a füsttel járó dohánytermékek, a snüssz is jelentősen károsíthatja a szervezetet, úgyhogy mindenképp érdemes óvatosan bánni vele, és ha lehet, kerülni a használatát.

Kapcsolódó cikkek

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!