Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia
Vágólapra másolva!
A címvédő olasz labdarúgó-válogatott csütörtökön kihirdette bő, 30 fős Európa-bajnoki keretét, amelyből kimaradt Marco Verratti és Ciro Immobile is.

A csütörtökön nyilvánosságra hozott névsorban egyikük mellőzése sem számít különösebb meglepetésnek, ugyanakkor az olaszok három évvel ezelőtti diadalánál mindketten fontos szereplői voltak a nemzeti együttesnek - írja az MTI. Immobile két góllal és egy gólpasszal, Verratti pedig három előkészítéssel vette ki a részét az olasz sikerből, ráadásul az angolok elleni döntőben mindketten a kezdőcsapatban kaptak helyet.

ciro immobile, marco verratti
Marco Verratti (b) és Ciro Immobile (j) sem lesz ott az Eb-n
Fotó: AFP

Az olaszokat Eb-győzelemre vezető Roberto Mancini lemondása után Luciano Spalletti vette át az irányítást tavaly szeptemberben. A Napoli korábbi trénerének kinevezése óta komoly átalakításokba kezdett a nemzeti csapatnál, és 4-3-3-as felállásra átállva drasztikusan megváltoztatta az olasz válogatott által gyakorolt támadásvezetési irányelveket. 

Luciano Spalletti szövetségi kapitánynak június 6-ig kell megneveznie azt a 26 játékost, aki utazhat a viadalra.

Az olaszok a június 14-én rajtoló németországi kontinenstornán a G csoportban sorrendben az albánokkal (június 15., Dortmund), a spanyolokkal (június 20., Gelsenkirchen), majd a vb-bronzérmes horvátokkal (június 24., Lipcse) találkoznak, ám a kontinenstorna előtt még június 4-én Törökországgal, 9-én pedig Boszniával mérkőznek meg felkészüli meccsen.

Az olaszok bő, 30 fős Európa-bajnoki kerete:

kapusok: Gianluigi Donnarumma (Paris Saint-Germain), Alex Meret (SSC Napoli), Ivan Provedel (SS Lazio), Guglielmo Vicario (Tottenham Hotspur)

hátvédek: Francesco Acerbi (Internazionale), Alessandro Bastoni (Internazionale), Raoul Bellanova (Torino FC), Alessandro Buongiorno (Torino FC), Riccardo Calafiori (Bologna), Andrea Cambiaso (Juventus), Matteo Darmian (Internazionale), Giovanni Di Lorenzo (SSC Napoli), Federico Dimarco (Internazionale), Gianluca Mancini (AS Roma), Giorgio Scalvini (Atalanta)

középpályások: Nicolo Barella (Internazionale), Bryan Cristante (AS Roma), Nicolo Fagioli (Juventus), Michael Folorunsho (Verona), Davide Frattesi (Internazionale), Jorginho (Arsenal), Lorenzo Pellegrini (AS Roma), Samuele Ricci (Torino FC)
támadók: Federico Chiesa (Juventus), Stephan El Shaarawy (AS Roma), Riccardo Orsolini (Bologna), Giacomo Raspadori (SSC Napoli), Mateo Retegui (Genoa), Gianluca Scamacca (Atalanta), Mattia Zaccagni (SS Lazio)

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Mindent egy helyen az Eb-ről