Vágólapra másolva!
Hetvenkét évesen visszavonul az edzősködéstől az olasz Claudio Ranieri, aki legnagyobb sikerét 2016-ban érte el, amikor óriási meglepetésre bajnoki címig vezette a Premier League-ben a Leicester City futballcsapatát.

A legendás olasz edző utolsó mérkőzése a Serie A zárófordulójában csütörtök este lejátszott Cagliari-Fiorentina találkozó volt, melyet a Konferencia-liga döntőjére készülő vendégek 102. percben lőtt büntetővel 3-2-re nyertek meg úgy, hogy a 89. percben egyenlítettek. Ranierit a szurkolók kitörő ovációval fogadták, a játékosai pedig sorfalat álltak neki - írja az MTI.

"Mindennek van kezdete és vége. Álomszerű, hogy ott zárom be a kört, ahol elindítottam" - 

mondta az újságíróknak a labdarúgástól 37 év edzősködés után elszakadó tréner, aki 1988-tól 1991-ig már volt a Cagliari edzője. Ranieri Olaszországban irányította többek között a Juventust, az AS Romát és az Internazionalét, Angliában a Chelsea-t, a Fulhamet és a Watfordot, Spanyolországban pedig a Valenciát és az Atlético Madridot is.

Legnagyobb sikerét a Leicester City edzőjeként érte el, az angol csapat trénereként 2016-ban világszenzációt okozott azzal, hogy megnyerte a Premier League-et az előző idényben még a kiesés elől menekülő együtessel.

A szerencse nem hullik csak úgy az öledbe, keresni kell. Én szerencsés voltam: labdarúgó akartam lenni, sikerült, aztán harmincévesen megpróbáltam megérteni, hogy értem-e a futballt, megpróbáltam és sikerült.

Játékosként nem voltam nagy bajnok, de edzőként nagyon jól szórakoztam. Megtiszteltetés volt, hogy a labdarúgás világában tevékenykedhettem" - mondta Ranieri.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!