Vágólapra másolva!
Sir Jim Ratcliffe, a Manchester United társtulajdonosa egyértelmű szabályokat vezetett be a klub jövőbeni átigazolásaival kapcsolatban.

Az egyik leggazdagabb brit nagyvállalkozó tavaly decemberen vásárolt 27,7 százalékos részesedést a Manchester Unitedban, az üzletnek pedig az is a része volt, hogy átvette a labdarúgással kapcsolatos műveletek irányítását. 

A Manchester United a Premier League pénzügyi fair play-szabályzata miatt jelenállás szerint csak 35 millió fontot költhet a nyári átigazolási időszakban, komolyabb erősítésekre csak akkor van lehetőség, ha néhány játékoson sikerül túladni.

Az egyelőre nem tudni ki lesz a csapat új edzője. Az FA-kupa döntő előtt a brit sajtó kész tényként kezelte, hogy Erik ten Hagot ki fogják rúgni, azonban a címvédő Manchester City felett aratott diadal óta csend van a holland szakember körül. Azonban bárki is lesz jövőre a Manchester United edzője, lesznek szabályok, melyekhez tartania kell magát. 

776140671
Erik ten Hag jövője továbbra is kérdéses Manchesterben
Fotó: AFP

Ratcliffe ugyanis egyértelmű szabályokat vezetett be a klub jövőbeni átigazolásaival kapcsolatban.

  • Az új igazolásoknál 25 éves korhatár lesz érvényben, így a közeljövőben nem lesznek "galaktikus" átigazolások. 

Például olyan ügyletek, mint amikor a Manchester United 70 millió euróért leigazolta a 30 éves Casemirót a Real Madridtól.

Ten Hagot sok kritika érte az átigazolási döntései miatt, ugyanis gyakran olyan játékosokat szerződtetett a klubhoz, akikkel korábban együtt dolgozott, vagy akiket ismert a holland bajnokságból. A legjobb példa erre a brazil válogatott Antony, akiért 2022 nyarán 95 millió eurót fizetett ki a Manchester United, de a brazil szélső 82 meccsen csak 11 gólt lőtt, és sokak szerint a Premier League történetének legrosszabb igazolása árérték arányban. 

  • Vagyis ha Ten Hag maradna, nem lenne többet ekkora hatalma. Csak azt mondhatná meg, hogy milyen profilú játékosokkal szeretne erősíteni, de a kiválasztásba már nem lenne beleszólása. 
Antony korábban az Ajaxnál dologozott együtt Ten Haggal
Fotó: AFP

Ezért a jövőben Ratcliffe cégének, az INEOS-nak az emberi felelnek majd. Az ő feladatuk lesz a játékosmegfigyelés, a profilozás, végül összeállítanak majd egy három játékos nevét tartalmazó listát, amiből választania kell majd az új edzőnek. 

  • A játékstílus tekintetében Jason Wilcox dönt majd, aki korábban a Manchester Citynél és a Southamptonnál világos filozófiát határozott meg. 

A Manchester Unitednál tehát komoly változások jönnek, miközben még mindig nem született meg a döntés Ten Hag jövőjéről.

A holland edző 2022 júliusában érkezett a Vörös Ördögökhöz, és az előző szezonban megnyerte az angol Ligakupát, ebben a szezonban hiába nyert FA-kupát, utolsóként végzett a csoportjában a Bajnokok Ligájában, a Ligakupában is elvérzett, és a bajnokságban is borzalmasan szerepelt: 1990 óta a legrosszabb bajnoki helyezését érte el. Ten Hagnak 2025 nyaráig szól a szerződése, de a 113 meccsen csupán 1,91-es pontátlagot ért el, így a statisztikák szerint a United történetének egyik legrosszabb edzőjének tartják.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!