Vágólapra másolva!
Mint ismert, a labdarúgó Európa-bajnokságra készülő lengyel válogatott a 90. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte az ugyancsak Eb-résztvevő török csapatot Varsóban. A meccsen Karol Swiderskit és Robert Lewandowskit is sérülés miatt kellett lecserélni, így bőven akadt érdekesség a meccsen. Ám ez még nem minden, ugyanis Pawel Dawidowicz minden idők egyik legnagyobb műesését is bemutatta.

Ami a meccset illeti, a hazai együttes a 12. percben jutott előnyhöz, de a gólszerző Karol Swiderskit nem sokkal később sérülés miatt le kellett cserélni, és bő fél óra elteltével a gólpasszt adó Robert Lewandowski is lejött a pályáról ugyancsak sérülés gyanújával. 

Poland v Turkiye - Friendlies, Pawel Dawidowicz
Pawel Dawidowiczon röhög az internet népe
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

A vendégek a 77. percben tudtak egyenlíteni, azonban Nicola Zalewski a lefújás előtt még betalált.

Ám hiába a három gól, a sérülések, mégis egy elképesztő műesés miatt marad igazán emlékezetes az összecsapás. 

Az "elkövető" Pawel Dawidowicz volt, akinek az Oscar-díjas alakítására tényleg nehéz szavakat találni.

A szurkolók sem hagyták szó nélkül az esetet, igazán jót szórakoztak a Verona játékosának az alakításán.

"Mi volt itt a terv?" - tett fel a kérdést az egyik rajongó, azonnal jött is a válasz: "Repülőnek képzelte magát".

"Határozottan hallotta, hogy valaki azt kiabálja, vigyázz, bomba!" - írta egy másik kommentelő. "A szülei azt mondták neki, soha nem fog tudni repülni. Soha ne add fel az álmaidat" - írta egy következő szurkoló,

de érkeztek olyan kommentek is, mint: "Véletlenül megnyomta az ugrás gombot"; "Taposóakna", vagy éppen, hogy "Megvan az egyértelmű győztes ebben a kategóriában".

Íme, a nem mindennapi műesés:

 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!