Vágólapra másolva!
A Ferencvárosnál továbbra sem született döntés a hirtelen távozó szerb Dejan Sztankovics utódját illetően. Az idő egyre jobban sürgeti a Fradit, ugyanis a nyári felkészülési már pénteken már kezdetét veszi. Sajtóhírek szerint a napokban is javában zajlanak a tárgyalások a jelöltekkel, akik között több új név is felfedezhető, többkek között a magyar válogatottal az Eb-re készülő Kerkez Milos korábbi edzője is.

A Csakfoci információi szerint ugyanis 

képben van az 51 éves Pascal Jansen is, aki legutóbb az AZ Alkmaarnál tevékenykedett 2020 decemberétől 2024 januárjáig, itt együtt dolgozott többek között Kerkez Milossal is, de annak az Arne Slotnak is volt az asszisztense, aki nemrégiben Jürgen Kloppot váltotta a Liverpoolnál.

Pascal Jansen
Pascal Jansen lehet a Fradi új edzője
Fotó:  Ed van de Pol / ANP / AFP

Pascal Jansen is jelölt a Fradi kispadjára

A csapattal harmadikként, negyedikként és ötödikként is zárta a holland élvonalat, minden évben sikerült kiharcolnia a nemzetközi kupaszereplést. Az elmúlt napokban Angliában szóba hozták a Sunderland együttesével is, de a lap úgy tudja, hogy a Fradinál az egyik fő jelölt.

Beszédes, hogy a hírt a Ferencváros ügyeiben jól értesült szurkolói portál, az ulloi129.hu is megosztotta, igaz, ezúttal a lap nem kommentálta a hírt, azaz nem tette hozzá, hogy valóban van-e esély az érkezésére.

Mint arról már korábban beszámoltunk, szintén képben van még a korábbi híreknek megfelelően a Maccabi Tel-Aviv edzője, Robbie Keane, akivel a lap információja szerint a következő napokban várható tárgyalás.

Rajtuk kívül még jelölt két norvég szakember, a Moldét irányító Erling Moe, valamint a legutóbb a Club Bruggénél dolgozó, de a skót Celticnél is megfordult Ronny Deila is. A hírek szerint utóbbi két edzővel már meg is voltak a tárgyalások.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!