Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc
Vágólapra másolva!
A pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott hétfő este megérkezett dél-bajorországi bázisára, Weiler-Simmerbergbe.

Mint beszámoltunk róla, a magyar válogatott hétfőn kora délután indult Telkiből, viszont a csapatot szállító gép egyórás késéssel tudott csak felszállni a budapesti felhőszakadás miatt, így a tervezettnél később landolt a gép a friedrichshafeni reptéren, amely nagyjából egyórányi útra van a bázistól - írja az MTI. A magyarok busza végül 20 óra előtt néhány perccel gördült be a szállodához, amely kizárólag a csapat rendelkezésére áll.

magyar fociválogatott, Eb
Késett Szoboszlaiék gépe, de megérkezett Németországba a magyar fociválogatott
Fotó: MLSZ

Nagy volt az érdeklődés Szoboszlaiék iránt

A válogatottat mintegy kétszázan fogadták, többnyire helyiek és néhány környéken dolgozó magyar. A helyi sportklub ifjú növendékei 

magyar zászlókat lobogtatva várták a játékosokat, miközben azt skandálták, hogy "Ungarn", azaz németül Magyarország. De voltak olyan helyiek is, akik Liverpool-mezben látogattak ki a fogadásra abban bízva, hogy aláírást szereznek Szoboszlai Dominiktól.

A kapus Gulácsi Pétert és a védő Dárdai Mártont is várták rajongók. Amellett, hogy a szurkolók lelkesen köszöntötték a csapatot, a fogadás része volt bajor népviseletbe öltözött négyfős együttes játéka háromméteres pipaformájú alpesi kürtön.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik, a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon részt vevő magyar válogatott játékosa aláírja egy lány pólóját a megérkezés után
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A buszról elsőként Marco Rossi szövetségi kapitány szállt le nagy üdvrivalgás közepette, a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető egyből a szállodába sétált. Őt a bézs színű nadrágba és pulóverbe öltözött játékosok közül Willi Orbán és Gulácsi Péter követte, akik egyből a lelkes közönséghez sétáltak fotózkodni és aláírást osztani. Valamennyi futballista követte a példájukat, majd egyenként a hotelbe sétáltak, utolsóként Szalai Attila. Az MTI beszámolójából az is kiderült, hogy a szombati barátságos mérkőzésen megsérült Styles Callum jó híreket kapott az orvosi vizsgálatokat követően, így akár már szombaton bevethető lesz Svájc ellen.

Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
A magyar válogatott megérkezett szálláshelyére a németországi Weiler-Simmerbergben
Fotó: Illyés Tibor 

A helyiek rendkívül büszkék, hogy az egyik Eb-résztvevő csapat a 6500 lakosú településen szállt meg, amely festői szépségű, rétektől és erdőktől zöld hegyek között fekszik alig 25 kilométerre a Boden-tótól. A falu egyes házait magyar zászlóval is feldíszítették a német mellett, a szálloda pedig a honlapján szintén büszkén hirdeti, hogy a következő hetekben a magyar válogatott otthonául szolgál. A tájékoztató szerint a magyarok elsősorban a remek regenerációs lehetőségek és a kulináris szolgáltatások miatt választották ezt a hotelt, amelyben így teljes nyugalomban és ideális körülmények között készülhetnek. A kényelmüket szolgálja az is, hogy a pálya gyalog mindössze 600 méterre található a szállodától.

A magyar csapat szerdán teljesen nyilvános edzést tart, amelyre a helyiek nagyjából 500 jegyet kaptak.

A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd Stuttgartban előbb június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkozik a csoportkörben.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Szoboszlai Dominik
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Szoboszlai Dominik
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Szoboszlai Dominik
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság
Magyar fociválogatott, Európa-bajnokság

Mindent egy helyen az Eb-ről