Vágólapra másolva!
A Chelsea az előző idényben borzalmasan szerepelt, a Premier League-ben mindössze a 12. helyen végzett, így lemaradt az európai kupaszereplésről. A megmentőnek érkezett Maurico Pochettinóval sem javult a helyzet, a londoni sztárcsapat a 2023/2024-es szezonban is csalódást keltően teljesít, pedig az amerikai klubtulajdonos tavaly nyáron is hajmeresztő összeget költött új futballistákra, de hiába. Sorozatban másodszor maradhat le a nemzetközi kupaindulásról a Chelsea, az argentin sztáredzőt pedig már csak a csoda mentheti meg a hatalmas bukástól.

Sikerkorszaka után látványosan összeomlott a Chelsea

2021-ben még minden csodásnak tűnt a Chelsea háza táján, a klub a szezon közben kinevezett Thomas Tuchel és Lőw Zsolt edzőpáros irányításával megnyerte a Bajnokok Ligáját. 

Roman Abramovics elnöksége idején fennállása legsikeresebb korszakát élte a londoni klub, az orosz üzletember 19 évig tartó regnálása alatt 21 trófeát gyűjtött be az együttes,

amely rendszeres résztvevője és esélyese volt a Bajnokok Ligájának - a legrangosabb európai kupasorozatot kétszer nyerte meg ez idő alatt. Abramovicsnak azonban az ukrajnai háború kitörése után, 2022 márciusában kényszerűségből meg kellett válnia a klubtól, a brit kormány komoly szankciókkal sújtotta a milliárdost, annak Vlagyimir Putyinnal ápolt állítólagos jó kapcsolatai miatt.

Roman Abramovics
Roman Abramovicsnak 2022 márciusában el kellett adnia a Chelsea-t
Fotó: DPPI via AFP/Joe Toth 

Hosszas huzavona után végül az amerikai Todd Boehly vezette befektetői csoport vásárolta meg 4,25 milliárd fontért a Chelsea-t. A klub új tulajdonosa, az amerikai sportokat már korábban meghódító Boehly komoly célokkal érkezett a Stamford Bridge-re, és az elmúlt közel húsz esztendőnél is sikeresebb jövőt képzelt el. 

Hatalomátvétele óta az 50 éves üzletember már 1 milliárd eurónál is több pénzt költött sztárfutballistákra, a Chelsea azonban fennállása egyik legborzalmasabb időszakát éli jelenleg.

Az előző idény elején a BL-győztes Tuchel, Lőw edzőpárost kirúgták a gyengye eredmények miatt, majd a Brightontól 23 millió euróért megszerezték a szinte ismeretlen, topcsapatot korábban még nem irányító Graham Pottert, aki bele is bukott a feladatba, az utóbbi 30 év legrosszabb rajtját produkálva Chelsea-edzőként. Az angol tréner menesztése után a szezon hátralévő részére leültették a kispadra a klublegenda Frank Lampardot - akit korábban Tuchelék érkezése előtt egyszer már elzavartak -, de a korábbi világklasszis középpályás sem tudott csodát tenni szeretett csapatával. 

A 2021-ben még Bajnokok Ligája-győztes sztárcsapat, amely tavaly a nemzeti kupákból és a BL-ből is simán kiesett, szégyenszemre csak a 12. helyen végzett a Premier League-ben,

38 forduló alatt 16-szor kapott ki, és ennek köszönhetően egyetlen európai kupasorozatban sem indulhatott a soron következő szezonban.

Chelsea, Thiago Silva
Borzalmas idényt zárt tavaly a Chelsea
Fotó: AFP (Photo by Glyn KIRK / IKIMAGES / AFP)

Megszerezte Pochettinót, és tovább szórta a pénzt a Chelsea

Boehlyék a csalódást keltő idény után úgy döntöttek, sztáredzőt ültetnek le a kispadra, és megszerezték az argentin Mauricio Pochettinót, aki a Premier League-ben korábban már bizonyított. Az 51 éves szakember 2014 és 2019 között a Tottenham Hotspur trénereként dolgozott, amelyet 2019-ben BL-döntőig vezetett. Pochettino kezei alatt lett világklasszis játékos többek között Harry Kane, Szon Hung Min és Christian Eriksen, a látványos támadófocit játszó Spurs a Premier League legjobb csapatai közé emelkedett az argentin edzővel.

Mauricio Pochettino
Mauricio Pochettino nagy reményekkel érkezett a Chelsea-hez 2023 nyarán
Fotó: AFP (Photo by HENRY NICHOLLS / AFP)

Pochettino 2021 januárjában a világsztárokból álló Paris Saint-Germain edzője lett, amellyel Franciaországon belül mindent megnyert, viszont a Bajnokok Ligájában ő sem tudta elérni a csapattal a hőn áhított áttörést, ezért másfél év után mennie kellett. Miután kirúgták a PSG-től, Pochettino egy évig nem vállalt munkát, végül tavaly nyáron elfogadta a Chelsea ajánlatát.  "Keményen fogunk dolgozni, és olyan futballt játszunk majd, amit a szurkolók is élvezni fognak. 

Történelme alapján a Chelsea arra hivatott, hogy győzzön és a legmagasabb szinten legyen"

- mondta bemutatását követően az argentin edző.

"Imádom a kockázatot. Szeretem a magas elvárásokat és a kihívást, és ez most egy óriási kihívás nekem. Újra érezni akarom az adrenalint, és nagy dolgokért akarok küzdeni. 

Ez a futballklub a történelméből adódóan a nagy trófeák megnyeréséről szól. Be akarom bizonyítani magamnak, hogy képes vagyok megbirkózni a feladattal"

- tette hozzá elszántan az 51 éves szakember.

Mauricio Pochettino
Mauricio Pochettino szereti a kihívásokat. A Chelsea-nél akad számára bőven
Fotó: AFP (Photo by Oli SCARFF / AFP)

Pochettino szerződtetése után jelentős változások történtek a Chelsea játékoskeretében. Olyan nagy nevek távoztak, mint a csapattal BL-győztes Edouard Mendy, Mateo Kovacic, Mason Mount vagy éppen Kai Havertz, de persze érkezők is akadtak szép számmal. 

A londoniak hajmeresztő összegért, 116 millió euróért igazolták le a Liverpool által is kiszemelt Moises Caicedót a középpályára,

de Szoboszlai Dominik korábbi lipcsei csapattársáért, Christopher Nkunkuért is alaposan a zsebükbe nyúltak Todd Boehlyék. Nicolas Jackson, Romeo Lavia, Cole Palmer és Axel Disasi sem aprópénzért került a klubhoz, amely tavaly nyáron több mint 400 millió euróért vett új focistákat, ezzel már több mint 1 milliárd eurót költött labdarúgókra a Boehly-érában.

Mioses Caicedo
Moises Caicedónak már voltak jó meccsei, de még nem igazolta hajmeresztő vételárát
Fotó: AFP (Photo by Adrian DENNIS / AFP)

Pochettino is elbukhat, továbbra is nagy bajban a Chelsea

Pochettinóra, ahogyan ő is fogalmazott, nagy kihívás várt, ugyanis egy megalázó kudarcokat átélt, összeomlott társaságból kellett (volna) egy egységes, kupagyőzelmekre esélyes együttest kovácsolnia. Fél év persze kevés idő a csapatépítéshez, pláne egy olyan klubnál, ahol ekkora káoszban kellene rendet tenni. Azonban egy ilyen kaliberű sztárcsapatnál, amelynél ennyi pénzt költenek játékoskora, azonnali sikereket várnak, a szurkolók és a vezetőség is híján vannak a türelemnek. 

A Chelsea helyzete azonban Pochettinóval sem javult, a londoni óriás 25 forduló után csak a 11. helyen szerénykedik a tabellán, a PL-ben már 10-szer kikapott.

A csapat elképesztően rapszodikus teljesítményt nyújt, időnként képes szép játékkal fölényes győzelmeket aratni, viszont megalázó vereségekbe is nem egyszer belefutott már. A Chelsea az angol Ligakupában menthette volna meg a szezonját, legalábbis egy időre elcsendesíthette volna a kritikus hangokat, de a Liverpool ellen elbukta a finálét. Óriási esélye volt a sikerre a londoni csapatnak, hiszen a bajnokságot vezető Liverpoolban kis túlzással az egész alapcsapat a sérültek között volt, három-négy alapember volt csak ott a kezdőben. A Chelsea végül hosszabbítás után 1-0-ra kapott ki, az FA-kupában jelenleg a nyolcaddöntőnél tart. A csapat Premier League-ben nyújtott teljesítménye tekinthető igazán aggasztónak, hiszen mostani helyezése alapján megint lemarad a nemzetközi kupaindulásról.

Wolverhampton, Chelsea
A Wolverhampton ellen hazai pályán kapott nagy pofont a Chelsea a Premier League-ben
Fotó: AFP (Photo by Ben Stansall / AFP)

A Wolverhampton ellen hazai pályán elszenvedett 4-2-es vereséget követően Pochettino a kritikák kereszttüzébe került, ugyanis 23 bajnoki mérkőzés után még a tavaly hatalmasat bukó Graham Potternél is rosszabb mérleggel rendelkezett a Chelsea kispadján.

Az előző szezonban nem voltam itt. 15 vagy 16 játékos kicserélődött a keretben az előző évadhoz képest. Mégis hogyan lehet ezt összehasonlítani? Jelen pillanatban az egészet kontextusba kell helyeznünk, mindent össze kell raknunk. A csapatépítés nem varázsütésre megy"

- dühöngött Pochettino, miután kemény kérdést kapott a Wolves ellen elveszített meccs után.

Csalódott sztárigazolások, lázadó focistafeleség

Pochettino egyik legnagyobb problémája, hogy a sztárigazolásai közül rengetegen alulteljesítenek, és egyszerűen nem azt a szintű produkciót nyújtják, amit az értük kifizetett horribilis összegek alapján el lehetne várni tőlük. 

A Boehly-korszakban már több mint 1 milliárd euróért szerződtetett játékosok többsége vagy nagyon fiatal, vagy nem rendelkezik kellő rutinnal,

esetleg mind a kettő egyszerre. Ezek a futballisták még nem képesek megbirkózni azzal a teherrel, ami egy ilyen volumenű klubnál rendszeresen jelen van, és állítólag többen is nagyon rosszul viselik a folytonos kritikákat, melyek egy része a szurkolók irányából özönlik feléjük. Nem egy alkalommal fordult már elő, hogy meccs után alaposan kifütyülték őket a saját drukkereik.

A Chelsea vezetősége elképesztően hosszú időtartamra szóló szerződéseket kötött a sztárjátékosaival, mivel Boehlyék hosszú távú projektben gondolkodnak. Számos játékos írt alá hat évre szóló megállapodást, de Enzo Fernandez, Moises Caicedo, Nicolas Jackson és Mihajlo Mudrik is extrém hosszú, hétéves szerződést kötött a klubbal, amely ezzel a trükkel igyekezett teljesíteni a pénzügyi fair-play szabályait. A hírek szerint már többen is megbánták, hogy ilyen döntést hoztak, mert hiába kaptak magas fizetést és ígértek számukra vonzó perspektívát, 

a csapat jelenlegi helyzete alapján egy Premier League-győzelem, vagy egy BL-siker még nagyon messze van,

bár hét éven belül azért még megvalósulhat.

Enzo Fernandez
A világbajnok argentin középpályás, Enzo Fernandez is hétéves szerződést kötött a Chelsea-vel
Fotó: AFP (Photo by HENRY NICHOLLS / AFP)

A csapat háza táján uralkodó káoszt az is jól mutatja, hogy a csapatkapitány, Thiago Silva felesége a közösségi médiában egy olyan kommentet engedett meg magának, amiben Pochettinót gyakorlatilag távozásra szólította fel. 

Itt az ideje váltani. Ha sokáig vársz, már késő lesz"

- üzent a Chelsea edzőjének a brazil sztár neje, Belle Silva, aki később elnézést kért, és kínos magyarázkodásba kezdett, miszerint nagyon szereti a csapatot és csak a legjobbat akarja a klubnak.

Az online pornózásból élő Chelsea-szurkoló, a botrányairól is híres Astrid Wett a közösségi médiában csak olajat öntött a tűzre, amikor Silva feleségének posztjára ezt válaszolta: "Leszel a következő menedzserünk?". Az OnlyFans-sztár korábban Cole Palmerrel és Moises Caicedóval is fotózkodott, ám azt mondta, egy ideig nem vállal több közös képet, mert a klubfőnökök megbeszélést tartottak róla.

Silva feleségének posztjára később Pochettino szűkszavúan reagált, miután erről faggatták a riporterek. 

Odajött hozzám és beszéltünk a dologról, de nem akarom elmondani, mi hangzott el köztünk, ez egy privát beszélgetés volt.

Jó viszonyban vagyunk egymással, erről ennyit" - zárta rövidre a témát az argentin edző.

Mauricio Pochettino
Mauricio Pochettinónak rengeteg nehézséggel kell szembenéznie ebben a szezonban
Fotó: AFP (Photo by Ben Stansall / AFP)

Áldás vagy átok az európai kupaszereplés a Chelsea számára?

Hiába a Todd Boehly vezette befektetői csoport végtelennek tűnő tőkéje, a Chelsea jelentős anyagi veszteségeket könyvelhet el, amennyiben ez az idény is gyengén sikerül a klub számára. A Premier League nyereségességi és fenntarthatósági szabályainak értelmében előfordulhat, hogy június 30-áig több játékosától is meg kel válnia a klubnak, amely komoly összegektől eshet el, amennyiben nem indulhat európai kupasorozatban. Ennek elérésére a Ligakupa-döntőben nyílhatott volna esély, de ezt a Liverpool elleni vereséggel Pochettino együttese elszalasztotta. A Chelsea az FA-kupában még versenyben van, a sorozat megnyerése esetén bejut az Európa-liga csoportkörébe, ám ha ez megvalósulna, akkor újabb problémával kellene szembenéznie a klubnak.

Az UEFA pénzügyi szabályai a londoni gigászra is vonatkoznak, melyek nem teszik lehetővé, hogy a klubok a bevételeik 80 százalékánál többet költsenek bérekre és átigazolásokra.

A Chelsea-nek a várható bevétele 450 millió font lesz az idény végén, tehát 360 millió fontnál többet nem költhetnek, miközben azonban 350 millió fontot költenek el jelenleg fizetésekre, tehát a vékonyak tűnő, 10 millió fontos határt könnyen átléphetik pluszköltségek esetén.

Todd Boehly
Todd Boehly őrült költekezésének még meglehet a böjtje
Fotó: AFP (Photo by JUSTIN TALLIS / AFP)

A Chelsea tehát továbbra is óriási bajban van, és egyelőre úgy tűnik, hogy nem Mauricio Pochettino lesz a nagy megmentő, akit akár még a mostani szezon közben is kirúghatnak. Az argentin edzőnek 2025-ig érvényes a szerződése, a lehetséges utódok között már a klubot korábban kétszer irányító José Mourinho neve is felmerült, valamint a spanyol bajnokság meglepetéscsapatának, a Gironának az edzője, Míchel is képbe kerülhet. Persze közel sem biztos, hogy egy edzőcsere segítene az ezer sebből vérző sztárcsapat gondjain. 

A jelenlegi teljesítmény alapján nagy esély van rá, hogy a londoniak sorozatban másodszor is botrányosan gyenge szezont zárnak,

ami - egy ilyen döbbenetes pénzügyi háttérrel - az európai topligák topcsapatai között példa nélkülinek számítana. Ismét elképesztő szégyen érheti a Chelsea-t, amely hiába igazolt milliárdokért sztárfocistákat és sztáredzőt, továbbra is csak árnyéka önmagának.

Kapcsolódó cikkeink

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!