Vágólapra másolva!
A Ferencváros megmutatta, hogy az Olimpiakosz elleni Konferencia-liga-búcsú egyáltalán nem törte meg a csapatot, és egy, a vártnál sokkal egyoldalúbb mérkőzésen nagyon simán győzték le az Újpestet a két csapat 296. egymás elleni mérkőzésén. A Katona Bálint passzaiból kétszer is betaláló Varga Barnabás révén a bajnoki címvédő tulajdonképpen már az első félidőben eldöntötte a meccset, a második játékrészben pedig fölényessé tette a győzelmét.

A csütörtökön az Olimpiakosztól a Groupama Arénában elszenvedett vereséggel a Konferencia-ligától búcsúzó Ferencvárosnál már a találkozó után többen elmondták: egy Újpest elleni derbinél jobb meccs nem is kell, hogy kirántsa a csapatot a kiesés okozta elkeseredettségből.

Az biztos, hogy harci lázban egyik oldalon sem volt hiány. A Fradinak kellett a siker, egyrészt túllépni az Olimpiakosz elleni két vereség árnyékán, másrészt tartani kellett a lépést a Kisvárdán győzni tudó Pakssal. Újpesten talán még ennél is elszántabb volt a brigád: a lila-fehérek utoljára 2015-ben verték meg a zöldeket, akkor 1-0-ra nyertek, csakhogy az a 271. derbi volt, ez pedig a 296. lesz, azaz 24 meccs óta várnak a Megyeri úton egy újabb nagy győzelemre.

Újpest FC, Szusza Ferenc stadion,
Ezúttal közel telt ház várta a csapatokat a Szusza Ferenc stadionban
Fotó: Kovács Tamás 

Amihez ki más segíthetné hozzá a csapatot, mint a kispadra 2011 után visszatérő Mészöly Géza, akivel 2010-ben a legendás 6-0-s győzelmet aratták a nagy rivális ellen.

Az Újpest a nagy akarás mellett azért a biztonságra is figyelt, Mészöly Géza 5-3-2-es felállásban küldte pályára a csapatát, ami támadásban könnyen alakulhatott át 3-5-2-vé. 

Dejan Sztankovics a kupameccs után pihenőt adott Samy Mmaee-nak, ahogy nem volt ott a kezdőben Mohamed Abu Fani és Marquinhos sem, viszont Botka Endre, Stjepan Loncar és a fiatal Katona Bálint is a pályán várta a kezdő sípszót.

Első félidő

A pályát elárasztó füst miatt egy-két perc késéssel indult a meccs, amelyet az Újpest kezdett aktívabban, és kis híján össze is jött neki a gól, igaz két ferencvárosi védő jóvoltából, ugyanis a 2. percben 

a felszabadítani igyekvő Ramírez a labdával fejbe rúgta csapattársát, Cissét, akiről a dermedt Dibusz tekintetétől kísérve pattogott a labda a kapu mellé.

Dibusznak kellett először védenie a két kapus közül, amikor a 10. percben Pauljevics veszélyesen kanyarodó lövését kellett kiütnie. Az Újpest magasan letámadta a Fradit, tudva, hogy ez nem szokott ízleni a vendégeknek, akiknek valóban meg is gyűlt a bajuk a labdakihozatalokkal.

DIBUSZ Dénes, Ferencváros, Újpest,
Többször is állt a játék a pályát elárasztó füst miatt
Fotó: Kovács Tamás / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

 Viszont, amikor sikerrel jártak, mint a például 14. percben, akkor máris Banainak kellett védenie egyet Varga Barnabás fejese után.

Folytatódik a Varga Barnabás-Show

Az első félidő közepéig nem nagyon volt helyzet, annál több kemény, férfias belépő, melyek után Berke Balázs játékvezető szokatlanul gyakran alkalmazott előnyszabályt. A nagy csata után aztán eljött a 36. perc, amikor egy előrevágott labdát Varga Barnabás csúsztatott meg Katona Bálintnak, a fiatal csapattárs egyből visszatette azt a válogatott csatárnak, aki egy gyönyörű csellel becsapta Fehér Csanádot, majd Banai mellett az újpesti kapuba gurított (0-1). Varga a hetedik Újpest elleni NB I-es meccsén már a nyolcadik gólját szerezte a lila-fehérek ellen, korábban paksi és gyirmóti színekben is eredményes volt ellenük.

VARGA Barnabás, Ferencváros, Újpest,
Varga Barnabást nem tudták megállítani az újpesti védők
Fotó: Kovács Tamás / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap/

A gól után ezúttal a Fradi-táborból árasztotta el füst a pályát, ami után megint állt a játék néhány percig. A játék újraindulása után az Újpest továbbra sem tudott helyzetbe kerülni, nem úgy mint a Ferencváros! A 45. percben Zachariassen indítása után Katona adott középre, a pontosan érkező Varga Barnabás pedig másodszor is a kapuba talált (0-2). A fiatal Katona két gólpassznál, Varga pedig két gólnál járt 45 perc játék után.

Második félidő

Szünetben hármat cserélt Mészöly Géza, Fehér, Mack és Csoboth helyére érkezett Simon Krisztián, Tajti Mátyás és Sasere érkezett. Utóbbival a támadósort próbálta masszívabbá tenni az újpesti edző, míg Tajtinak a kreativitást, az ősújpesti Simonnak pedig a rutint kellett a pályára vinnie. Tajti egy szép passza után Mörschel lövésig is jutott a 48. percben, Dibusz azonban védeni tudott. 

A félidő közepén a Ferencváros is cserélt, a két csapat közötti erőviszonyokat jelzi, hogy a vendégeknél Makreckis, Marquinhos és Abu Fani állt be Botka, Katona és Ben Romdane helyett. Utóbbi egy perccel később már kapura lőtt, míg a brazil szélső újabb két perc elteltével máris gólpasszt adott Stjepan Loncarnak. 65 perc játék után tehát 3-0-ra vezetett a Fradi, és minden jel arra mutatott, hogy eldőlt a mérkőzés.

VARGA Barnabás; KATONA Bálint; BOTKA Endre, Ferencváros, Újpest
A ferencvárosi játékosoknak volt okuk az ünneplésre az újabb fölényes győzelem után
Fotó: Kovács Tamás / MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap/

Az Újpest a második félidőben jóformán semmilyen veszélyt nem tudott jelenteni Dibusz kapujára, míg a Ferencváros félgőzzel is helyzeteket tudott kialakítani. Így tett a 75. percben is, amikor Loncar ugratta ki Pesicet, a Varga Barna helyére beálló szerb csatár pedig magyar kollégájához hasonló magabiztossággal gurított az ismét teljesen kiszolgáltatott Banai kapujába (0-4).

Miközben a Fradi-tábor a születésnapos Mészöly Gézát "köszöntötte", illetve a "Hova mentek?" rigmussal heccelt a haza induló újpestieket, talán ők is elismerték, hogy hazai szempontból a stadiont elhagyó nézőknek volt igazuk: nekik már nem kellett látniuk, ahogy Loncar újabb tökéletes ütemű passzából Pesics elpörgeti a labdát a kétségbeesetten kivetődő Banai fölött (0-5).

A Ferencváros sorozatban a 15. bajnokin győzte le az Újpestet, és továbbra is tapad az egy meccsel többet játszó, a tabellát egy pont előnnyel vezető Paksra.

Eredmény, NB I, 22. forduló:
Újpest FC - Ferencváros 0-5 (0-2)
Megyeri út, 11 262 néző, v.: Berke Balázs
Újpest FC: Banai – Pauljevics, Andzulasz, Kobouri, Fehér (Simon K. 46.), Doka – Mack (Tajti 46.), Mörschel, Keita, – Ganea (Kiss T. 58.), Csoboth (Sasere 46.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Ferencváros: Dibusz – Wingo, Cissé, Botka (Makreckis 62.), Ramírez (Civic 77.) – Ben Romdan (Abu Fani 62.), Maiga – Zachariassen, Loncsar, Katona (Marquinhos 62.) – Varga B. (Pesics 67.) Vezetőedző: Dejan Sztankovics
gól: Varga B. 36., 45., Loncar 65., Pesics 75., 82.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!