Vágólapra másolva!
Azok után, hogy a labdarúgó NB I-ben második helyen álló Paksnak semmi esélye nem volt arra, hogy nyerjen a listavezető Ferencváros ellen az Üllői úton (a meccset a Fradi nyerte meg 1-0-ra), a lassan Fradi-fóbiában szenvedő paksi edző, Bognár György megint össze-vissza beszélt, a bírókat szidta és a Fradit kritizálta. Ezek után gratulált az ellenfele bajnoki címéhez. Bognár György nem először tette magát nevetségessé nyilatkozataival, mintha nem bírná elviselni azt, hogy ebben a bajnokságban sem tudja megelőzni a Ferencvárost.

Pedig amúgy a magyar labdarúgásban azt a koncepciót, amit a Paks eddig csinált, mindenki (még a fradisták is) szimpátiával figyelte. A tolnai csapat csak magyar játékosokkal játszik, ott lett gólkirály Varga Barnabás (jelenleg a Fradi és a válogatott elsőszámú csatára), korábban Hahn János és a Koreában játszó Ádám Martin is. 

Bognár György
Bognár György nehezen viselte az újabb Fradi elleni vereséget
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Éppen ezért szánalmas az időről-időre lejátszódó Bognár-bohózat, amelynek újabb fejezetét láttuk a vasárnapi mérkőzés után.

Miközben Bognár a bajnokság során úton-útfélen azt hangoztatta, hogy nekik nem a Fradival kell versenyezniük, mégsem bírja elviselni, hogy a sorozatban hatodik aranyérmére törő FTC jobb nála.

Bognár György a Klaksvikkal élcelődik, de mi történt Barry-ben?

Bognár György amúgy is a magyar futball egyik legellentmondásosabb figurája. A vasárnapi nyilatkozatával (amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a játékvezetőknek úgy kellene segíteniük a Fradit, hogy a bajnokcsapatnak ne legyenek gondjai a nemzetközi porondon, amikor idejön a feröeri Klaksvik vagy a görög Olimpiakosz) azért is nevetséges, mert Bognár vezetőedzőként még soha nem ült nemzetközi kupameccsen a kispadon. 

Ellenben játékosként részese volt olyan csodálatos eredménynek, mint amikor a teljesen amatőr walesi Barry Town kiejtette a BVSC-t az UEFA Kupa selejtezőjéből 1996. augusztus 20-án. Ez volt az a meccs, amelynek délelőttjén a Barry Town amúgy dolgozó játékosai délben – munkaidőben – a városka főterén futottak pár kört – aztán este 11-esekkel jutottak tovább a profi magyar csapat ellen. Amikor Bognár a Klaksvikra hivatkozik, talán eszébe juthatna az, amit játékosként átélt 28 évvel ezelőtt.

Kaszinós Gyuri

Bognár Györgyöt a mai napig Kaszinós Gyuriként emlegetik nagyon sokan. Ennek okát a fiatalabbak nem nagyon tudják. Bognár 1997-ben kezdte meg edzői pályafutását. A BVSC és az MTK után került a MATÁV-Sopron csapatához, ahol az akkor tragikus körülmények között meghalt Simon Tibor utóda lett a kispadon, majd hamarosan klubigazgatója lett a Sopronnak. 

A klub 2003 júliusában bontotta fel a szerződését, mert azzal vádolták, hogy 10,4 millió forintot jogosulatlanul vett ki az egyesület kasszájából.

 Ekkor már Sopron-szerte tudták róla, hogy eluralkodott rajta a játékszenvedély, amely még akkor alakult ki nála, amikor Franciaországban focizott. 

BOGNÁR György
Bognár György - búcsú az aranyéremtől
Fotó: Kovács Tamás / MTI/MTVA

A pénzt a helyi kaszinóban verte el. A bírósági tárgyaláson a helyi kaszinó igazgatója azt vallotta, hogy Bognár 78 alkalommal járt náluk. Bognár a bíróságon nem tagadta, hogy a pénzt elvette, de azzal védekezett, hogy azt prémium-előlegnek tekintette, azaz járt neki ez az összeg. 

Az elsőfokú ítélet során a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság 2005 júniusában bűnösnek találta Bognárt folytatólagosan elkövetett sikkasztásban, egyrendbeli csalásban és egyrendbeli okirat-hamisításban, két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, 

de 2006. január 25-én a másodfokú ítélet a büntetését jogerősen öt évre felfüggesztette azzal az indoklással, hogy a bűnös kifizette az okozott kárt. A börtönt tehát megúszta, de a „kaszinós” gúnynév rajta maradt.

A botrányos Eriksen-ügy

2021-ben a közszolgálati sportcsatorna, a labdarúgó Európa-bajnokságot közvetítő M4 Sport az Eb alatti szakértőnek kérte fel Bognárt. Az edző nem maradhatott sokáig képernyőn, mert a Dánia-Finnország csoportmérkőzés alatt olyat mondott, ami miatt azonnal ki kellett rúgni őt ebből a szerepből. Ez volt az a mérkőzés, amelyen a dánok játékosa, Christian Eriksen rosszul lett és halálközeli állapotba került. A budapesti tévéstúdióban szakértőként ülő Bognár az esetet látva, s azt észlelve, hogy a meccs már negyedórája állt – miközben az orvosi stáb Eriksen életéért küzdött – azt mondta: „nem értem, miért kell ehhez negyedóra, teszetosza népség. 

Horizontal FOOTBALL FULL LENGTH ACTION SPORT HEADSHOT
Chrisian Eriksent is kritizálta Bognár György
Fotó: AFP/Mads Claus Rasmussen 

Egy ilyen döntést meg lehet hozni 5-10 perc alatt is, megkérdezem a csapatokat, hogy minden rendben van-e és kész. 

Számomra nem Eriksen állapota az aggasztó, hanem hogy, hogy lehetnek valakik ilyen döntésképtelenek. Ismerve egyébként az embereket, akik akár UEFA-szinten, akár a szövetségi szinten dolgoznak, ilyenkor túlspilázzák a dolgokat.

A vállalhatatlan megnyilvánulás után hihetetlen méretű (amúgy jogos) kritika zúdult Bognárra, aki másnap kénytelen volt elnézést kérni. Ez a történet is azt példázza, hogy a magát mindig jópofának gondoló Bognár képtelen felmérni azt, hogy a mondandójának súlya van. Az eset után a 2021-es Európa-bajnokságon többet nem lehetett tévés szakértő a Paks edzője.

Bukás az MTK kispadján

Bognár György mindig is azt hangoztatta, hogy a szívéhez a legközelebb álló csapat és klub az MTK. Talán éppen ezért hagyta el 2022 nyarán a Paksot, mert nem tudott ellenállni az MTK hívó szavának. A budapesti kék-fehérek akkor estek ki az NB II-be. Bognár azt a feladatot kapta, hogy vigye vissza a csapatot az NB I-be. Bognár felnőtt focistaként Magyarországon csak az MTK-ban és a BVSC-ben játszott. Eleinte úgy tűnt, sikeres lesz ez a projekt, mert az első hét fordulóban az MTK a megszerezhető 21 pontból 19-et gyűjtött be és a gólkülönbsége ekkor 30-9 volt. 

Bognár Györgyöt az MTK-tól s elzavarták
Fotó: Tomán Antal/mtkbudapest.hu

Ám innentől olyan törés jött, ami Bognár György bukásához vezetett. Hat forduló alatt a 18 megszerezhető pontból 2 került az MTK neve mellé, ebben a sorozatban a Csákvár a Hungária körúton nyert 4-1-re. Ezt a hat meccset 5 rúgott és 14 kapott góllal zárta az MTK, s a vezetőségnek lépnie kellett. A 13. forduló után (MTK-Siófok 1-1) kirúgták Bognárt, aki később visszament Paksra. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ekkorát Bognár még sehol nem bukott Magyarországon. Ilyen drámai visszaesést keveset láttunk, a csapat mintha elfelejtett volna focizni. Pedig ezt megelőzően nem sokkal az Év edzőjének választották meg Bognárt. (Ezt a díjat 2022 májusában kapta, a „szakma” ezzel azt ismerte el, hogy milyen eredményes munkát végzett a 2021-22-es szezonban Pakson. Pedig Bognár ekkor sem nyert sem bajnokságot, sem Magyar Kupát. 

Mindkettőt a Fradi-nyerte meg.

(Utóbbi döntőjében 3-0 volt a vége a Ferencváros javára.)

Folyamatos provokációk a Fradi ellen

Hogy Bognár Györgynek valóban van-e Fradi-fóbiája azt persze nem tudjuk biztosan, de a közelmúlt folyamatos Fradi-ellenes provokációi miatt biztosan munkál benne némi kisebbségi érzés. A vasárnapi bohóckodása, a bírók szidása nem az első ilyen megnyilvánulása volt. 2023 őszén a Paks 3-2-re legyőzte a Ferencvárost a tolnai városban. Ekkor érezte azt, hogy most jött el az ő ideje. Azt mondta: „Rendben, hogy magyar játékosokkal tartunk itt, na de magyar edzővel?” Ez a mondat üzenet volt a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak. 

Ferencvárosi TC - Olimpiakosz Pireusz, FTC, Fradi, Ferencváros, FradiOlimpiakosz, rájátszás a nyolcaddöntőért, UEFA Európa Konferencia Liga, Groupama Aréna, Budapest, 2024.02.22.
Nem Bognár György, hanem Dejan Sztankovics, a Ferencváros vezetőedzője
Fotó: Ladóczki Balázs - Origo / Ladóczki Balázs - Origo

Az előzmény pedig az volt, hogy amikor 2023 kora őszén a Fradi az elküldött Sztanyiszlav Csercseszov helyére beugró Máthé Csaba helyett Dejan Sztankovicsot nevezte ki a Fradi edzőjének, akkor Kubatov azt mondta, hogy „a magyar edzők nem alkalmasak arra, hogy komoly feladatot ellássanak”. Kubatov példaként megjegyezte, olyan szakember lett az év edzője, aki anno kivette a pénzt a vidéki klub pénztárából, elvitte a kaszinóba és feltette a pirosra. Nem volt nehéz azonosítani, hogy Bognár Györgyre gondolt. A paksi edző akkor azt mondta, majd akkor válaszol, ha eljön az ideje.

 A Fradi hatot rúgott (a Paksnak Budapesten – a szerk.), mi csak hármat, ennyivel jobb csapat nálunk” –

ironizált tovább Bognár György, amit még megtoldott azzal, hogy a Paks 34 ponttal már biztosan nem eshet ki, a Ferencváros ugyanezt azonban még nem jelentheti ki.

Mire gondolhatott az edző? 

Talán arra, hogy az akkor listavezető Paks edzőjeként már olyan képességei vannak, amely elég lenne a Fradi-kispadján is.

Miközben mindenki tudta, hogy a hármas terhelés (nemzetközi kupa, NB I, Magyar Kupa) alatt álló Ferencváros csak időszakosan engedte át az első helyet a tabellán – akkor éppen a Paksnak. Ezekkel a nevetséges nyilatkozatokkal Bognár önmagából csinált bohócot.

Még a szertárossal is…

2024 januárjában jött az újabb – teljesen érhetetlen oldalvágás Bognártól a Fradinak. Ennek aztán tényleg semmi előzménye nem volt. Bognár egy teljesen jelentéktelen, marginális tévéműsorban (komoly helyre nem hívják) keveredett bele egy újabb bohózatba. A riporter a következő kijelentést tette: „Ha te lennél a Ferencváros edzője, pontosan ugyanezeket az eredményeket érné el a Ferencváros.” Bognár erre így felelt: 

Nem csak velem, a szertárossal is.

Bognár arról is beszélt, hogy azért szól róla rosszakat Kubatov Gábor, mert nagyon fáj neki a Fradi – akkori – második helye. Ez utóbbi mondat csak azért nevetséges, mert minden épeszű ember jól tudta, az, hogy a Fradi akkor második helyen állt, csak egy átmeneti állapotot tükrözött. 

Mi jöhet még? Például a Magyar Kupa-döntője

A mostani provokációja azért is szánalmas, mert egy olyan meccs után tette meg, amelyen a teljes Fradi-tábor tapsolta meg a paksi színekben focizó Böde Dánielt. Az első perctől kezdve nem volt kérdés, ki nyeri meg a vasárnapi összecsapást, ha pedig a paksi kapus, Szappanos Péter nem úgy véd, ahogy, nem 1-0 lett volna a vége. 

Ferencvárosi TC - Paksi FC, foci,  labdarúgás, FTC-Paks, FTCPaks, 2024.05.07. Groupama Aréna, Traorégólszerző, BognárGyörgy, Paks edző
Bognár György nem volt elégedett a játékvezetéssel 
Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Egy teljesen békés hangulatú meccs volt ez, amely után Bognár úgy érezte, megint főszereplővé kell válnia.

A bírókat szidni, azon humorizálni, hogy a Klaksvik és az Olimpiakosz ellen nem megy azért elképesztő, mert a Fradi az elmúlt időszak sikeres nemzetközi szereplésével teremtette meg annak a lehetőségét, hogy az idei Magyar Kupa-győztes (ez akár a Paks is lehet) ne a Konferencia Liga selejtezőjében, hanem egy házzal feljebb, az Európa-liga selejtezőjében induljon. 

Nem a Kecskemét, nem a Debrecen, nem a Paks, és nem az Újpest szereplése miatt jött ez létre, hanem a Fradi teremtette meg ezt a lehetőséget.

A Magyar Kupában az elődöntőben a Paks és a Ferencváros elkerülte egymást, könnyen lehet, hogy a két csapat 2022 után újra MK-finálét vívhat a Puskás Arénában. 

A Fradi-keménymag nem bírta tovább

Az sem véletlen, hogy Bognár vasárnapi megnyilvánulása után a Fradi-szurkolók nekiestek az önmagáról sokkal többet képzelő edzőnek. (Maga a vasárnapi Fradi-Paks mérkőzés teljesen békés hangulatú volt.) „Bognár vezetőedzőként eddig egyetlen nemzetközi meccsen sem ült a kispadon” – írta az ulloi129.hu oldal egyik szerkesztője. Természetesen ennél voltak keményebb vélemények is.

A kritizálók kezében ott van az adu-ász: nevezetesen 

Bognár György edzőként még soha nem nyert meg semmit.

Sem NB I-es bajnokságot, sem Magyar Kupát – ami a nemzetközi meccseket illeti, arról fentebb már írtunk. Edzőként biztosan nem. Játékosként az 1986-87-es szezonban volt bajnok az MTK-val.

Márpedig ezzel a reputációval talán kissé csendesebben is vigadhatna a magyar futball jelenlegi legellentmondásosabb embere. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!