Vágólapra másolva!
A Ferencváros a Groupama Arénában gól nélküli döntetlent játszott a Kisvárda ellen, de így is bebiztosította sorozatban hatodik, összességében pedig 35. bajnoki címét. A mérkőzés után a zöld-fehérek edzője, Dejan Sztankovics megtartotta a szokásos sajtótájékoztatóját, ami félbeszakadt, mert a Fradi elképesztő hangulatban ünneplő focistái berontottak a termebe és lelocsolták pezsgővel az edzőjüket.

"A bajnoki cím a legfontosabb, a Fradinak már ez a hatodik, de számomra az első, így nekem ez a legfontosabb. Szeretnék köszönetet mondani Kubatov Gábor elnök úrnak, hiszen hatalmas érzelmi nyomást helyezett rám, mert amikor idejöttem, azt mondta, mi partnerek vagyunk, holott ő a főnök, de leszögezte, hogy itt egy családról beszélhetünk és mindenki egymásért dolgozik. Hajnal Tamásnak is köszönetet mondanék, mert kemény döntéseket hoztunk és nagy pillanatokat éltünk meg együtt. Emellett köszönet jár a csapat körül dolgozó, több mint 20 főből álló stábomnak, nélkülük én semmi lennék" - kezdte értékelését a Kisvárda elleni meccs utáni sajtótájékoztatón Dejan Sztankovics.

Football, foci, mérkőzés, játék, meccs, Ferencváros, TC,  Kisvárda, OTP, Bank, Liga, 29., forduló, 
Groupama, Aréna,
Dejan Sztankovics (jobbra) első bajnoki címét nyerte a Fradival
Fotó:  Polyák Attila - Origo 

Pezsgővel rontottak be a sajtóterembe a Fradi ünneplő focistái

"Amikor idejöttem, az első két három hónapban voltak nehéz pillanataink, de a spanyolországi edzőtáborban kemény munkát tettünk le az asztalra és a bajnokság második felében, tehát február óta nagyon jól szerepeltünk, 12 meccsből 10 győzelem és 2 döntetlen a mérlegünk. 26 játékosom van, de végig egységesen küzdöttünk a pályán" - mondta Sztankovics tolmácsa, ám 

nem tudta befejezni a mondatot, mert a Fradi ünneplő játékosai beözönlöttek a terembe és elkezdték pezsgővel locsolni az edzőjüket, és mindenkit, aki csak a közelben volt.

"A Zalaegerszeg elleni meccsen a harmadik gól után 20 ember egyszerre rohant be a pályára, egy csapatként ünnepeltek, számomra ez volt, ami a legtöbbet jelentette" - hangzott Sztankovics megszólalásának utolsó mondata, miután kimentek a teremből a játékosok, majd a Fradi edzője még válaszolt egy, a bajnoki címmel kapcsolatos kérdésre.

Minden egyes ünneplés más és más, most meg lehetett tapasztalni, hogy ez milyen. Nagy köszönetet mondanék a játékosoknak, mert hiába van egy olyan jó autód, mint egy Ferrari, ha nem tudod vezetni, akkor karambolozni fogsz.

Ezért köszönet a fiúknak, hogy segítettek ezt a sportautót úgy vezetni, ahogy ennek mennie kell" - mondta Sztankovics, majd még egy dologra felhívta a figyelmet.

"Most ünneplünk, de a szezonnak még nincs vége, hiszen jön a Magyar Kupa elődöntője. Ez még csak az elődöntő, de számunkra a döntőt jelenti, és ez most a legfontosabb dolog számunkra és nekem" - utalt a Nyíregyháza elleni kupameccsre a Fradi szerb edzője.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Kapcsolódó cikkek

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!