Vágólapra másolva!
Sokáig úgy nézett ki, hogy a 2021-es megcsalási botrány ellenére is sikerül megmenteni Mauro Icardi és Wanda Nara házasságát, azonban a szőke bombázó szeptemberben bejelentette, kilenc év után elválik férjétől. Most pedig úgy néz ki, már tovább is lépett.

Mauro Icardi és Wanda Nara kapcsolatából már 2013-ban világszintű botrány lett. A futballista és a modell ugyanis úgy jöttek össze, hogy az argentin szépség akkoriban Icardi csapattársának, Maxi Lópeznek volt a barátnője, a támadó viszont elszerette jóbarátja szerelmét. Hosszú éveken át nagy boldogságban éltek, tavaly októberben viszont kiderült, Icardi egy színésznővel csalta feleségét, ami miatt sokáig úgy nézett ki, elválnak közös útjaik.

A Paris Saint Germain akkori játékosa sikeresen visszakönyörögte magát Wandához, idén szeptemberben azonban a 35 éves bombázó bejelentette, kilenc év után elválik férjétől. Sokat pedig nem gyászolta a kapcsolatukat, a spanyol Marca kiszúrta,

az elmúlt időszakban az ismert argentin rapper, L-Gante társaságában vigasztalódik. A 13 évvel fiatalabb zenésszel már közös videoklipet is forgatott, nemrég pedig egy szórakozóhelyen csattant el egy csók kettőjük között

- írja a Ripost.

Icardi megszólalt az új románccal kapcsolatban, nem fogta vissza magát, amikor (a hivatalos válás még nem történt meg) feleségéről kérdezték:

"A viselkedésével és hozzáállásával az egész világ előtt köznevetség tárgyává vált" - osztotta ki Wandát Icardi. "Az igazság az, hogy ezt már nem tudom tovább támogatni és védeni a védhetetlent."