Vágólapra másolva!
Január utolsó napján röppent fel a hír, miszerint egy korábbi magyar modell, Gáspár Gabriella azzal vádolta meg a szaúd-arábiai al-Hilal brazil labdarúgóját, Neymart, hogy ő a 10 éves gyermekének az édesapja. Az eset nagy visszahangot váltott ki, pedig sem Magyarországon, sem Brazíliában nem egyedülálló a hasonló bejelentés, ahogy a világ egyéb tájain is kerültek már be nők a hírekbe az elmúlt években azzal, hogy tartásdíjat követeltek az őket teherbe ejtő ismert focistáktól. Van, aki azért, mert tudja, hogy úgyis van pénze a játékosnak. Van, aki azért, mert így akar hírnevet szerezni magának. És van, aki azért, mert a gyerekével együtt valóban cserben hagyta őt a párja egy felelőtlen bulizás után.

Neymarnak van egy lánya egy magyar nőtől?

A brazil labdarúgó-válogatott 2013-ban éppen a hazai rendezésű világbajnokságára készült, és többek között áprilisban, Bolíviában is játszott felkészülési mérkőzést. A 4-0-ra megnyert találkozón az akkor 21 évesen, a Santos játékosaként szereplő Neymar két gólt lőtt, amelyek az első találatai voltak abban az évben. Egy magyar nő elmondása szerint azonban a bolíviai túra más miatt is emlékezetesen alakulhatott Neymar számára.

Neymar a 2013-as bolíviai túráján teherbe ejthetett egy magyar nőt Forrás: AFP/Jared Wickerham

Az egykor modellként, jelenleg raktárosként dolgozó Gáspár Gabriella január végén nyújtott be keresetet egy Sao Pauló-i bíróságon, miszerint

apasági vizsgálatot kér Neymar ellen, aki szerinte az említett felkészülési meccs után ejtette őt teherbe.

A nő a mérkőzés másnapján már indult vissza Budapestre Bolíviából, kilenc hónappal később azonban megszületett Jázmin Zoé nevű kislánya. A nő elárulta, hogy a 10 éves lány hasonlít a brazil sztárfocistára és a labdával is ügyesen bánik. Hozzátette, azért döntött úgy, hogy nyilvánosságra hozza a történetet, mert a lányának joga van tudni, ki az apja, és Neymar anyjának is joga van tudni, hogy van egy harmadik unokája is – írta meg a Mandiner.

Gáspár Gabriella a szülés után már megkereste Neymart, a menedzsmentjét és a családját is, de nem kapott választ.

A nő havi 30 ezer eurós tartásdíjat követel – visszamenőleg pedig 372 ezer eurót –, mert nincs elég pénze arra, hogy egyedül nevelje a gyerekét.

Az október óta súlyos sérüléssel bajlódó, az elmúlt hetekben láthatóan sok súlyt felszedő Neymarnak két, bizonyítottan saját gyermeke van: Carol Dantastól 2011-ben született Davi Lucca, Bruna Biancardi pedig tavaly adott életet Mavie nevű lányuknak. A korábban több szexbotrányba is belekeveredett Neymar alig egy hónappal Mavie születése után, novemberben szakított a gyermeke anyjával – állítólag azért, mert egy pornómodellel flörtölt titokban. Gáspár Gabriella benyújtott keresete pedig – akár valóságon alapul, akár nem – ismét nem a legjobb színben tünteti fel a labdarúgás történetének legdrágább átigazolását.

Neymar nagy bajba kerülhet Forrás: AGIF via AFP/Gil Gomes/AGIF/Gil Gomes

Roberto Carlos is átélt már hasonlót

Szintén egy világhírű brazil labdarúgó keveredett hasonló botrányba egy magyar nővel való viszonya miatt, még szűk két évtizeddel korábban. A brazil válogatottal világbajnok, a Real Madriddal háromszoros Bajnokok Ligája-győztes Roberto Carlosnak ugyanis nemcsak amiatt van köze Magyarországhoz, hogy az Anzsi Mahacskalában csapattársa volt Dzsudzsák Balázsnak.

A jelenleg 50 éves exfocistának

hét különböző nőtől tizenegy gyermeke született, közülük az egyik Cristofer Roberto da Silva Horváth, akinek a magyar édesanyjával, Horváth Alexandrával 2005-ben ismerkedett meg Budapesten,

a Puskás Ferenc-válogatott – Real Madrid mérkőzésen.

Roberto Carlos, Horváth Alexandra, és közös gyermekük, Cristofer Roberto da Silva Horváth. Forrás: SATHIRI KELPA / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP, TV2

Cristofer Roberto da Silva Horváth 4 és fél éves kora óta Spanyolországban él, az elmúlt években pedig a Real Madrid utánpótlásában futballozik középső védőként vagy középpályásként, és nagy tehetségnek tartják.

Benjamin Mendy egy nála 13 évvel idősebb nőt ejtett teherbe

A korábbi Manchester City-játékos, francia válogatottal 2018-ban világbajnok Benjamin Mendy az elmúlt években azzal volt a hírek középpontjában, hogy több rendbeli nemi erőszakkal vádolták. Az ügyben végül tavaly nem találta bűnösnek Mendyt az esetet tárgyaló manchesteri bíróság, így szabadon távozhatott a tárgyalóteremből. A francia játékos 2023 nyarán visszatért szülőhazájába, a Lorient csapatába, miután felmentették az angliai italozós partikon megejtett erőszakok vádja alól, amiért

öt hónapot börtönben is volt

– egészen pontosan négy fiatal nő sérelmére elkövetett hatrendbeli nemi erőszakkal és egy szexuális zaklatással vádolták.

Benjamin Mendynek azonban már a botrány kitörése előtt is a nőügyeiről kellett beszélni:

2019-ben, Barcelonában teherbe ejtette a nála 13 évvel idősebb banki alkalmazottat, Yolanda Aguerát.

A nő tavaly azt leplezte le, hogy Mendy havi 350 fontot fizet tartásdíjként, noha ő négy számjegyű összeget követelt a sztárfocistától.

Ősszel, két és fél év után térhetett vissza a futballpályára Benjamin Mendy Forrás: AFP/Oli Scarff

Samuel Eto'o botrányos esetei

Az olimpiai bajnok, kétszeres Afrika-kupa-győztes és háromszoros Bajnokok Ligája-győztes kameruni exfocistát, Samuel Eto'o-t 2022-ben egy madridi bíróság hivatalosan is egy 22 éves lány törvényes apjának nyilvánított. A volt focistának 1400 eurót kell fizetnie havonta Erika Do Rosario Nievesnek, akinek az anyja, Adileusa egy madridi szórakozóhelyen ismerkedett meg a csatárral 1997-ben, aki akkor a CD Leganés csapatának tagja volt. Eto'o-tól egy másik gyermekének anyja, María Ángeles Pineda 2018-ban azt követelte, hogy fizessen 16 400 eurót gyermektartási díjként, tehát ez nem az első ügy volt, amibe belekeveredett.

De nem is az utolsó, a tavalyi év végén ugyanis Eto'o újabb botrányba került. Ekkor

a saját lánya, a 2002-es születésű Annie perelte be őt Olaszországban,

aki (mint az 2015-ben bebizonyosodott) egy Anna Maria Barranca nevű szardíniai nővel közös gyermeke – a 21 éves lány azzal vádolta őt, hogy nem teljesítette anyagi és családtámogatási kötelezettségeit – írta a Ripost. A 2015-ös DNS-tesztet követően egyébként Eto'o-t arra utasította a bíróság, hogy fizessen 10 ezer euró tartásdíjat Barrancának.

A Barcelona egykori focistája, Samuel Eto'o jelenleg a Kameruni Labdarúgó-szövetség elnöke Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Dárdai Pál korábbi csapattársa börtönbe is került

Az egykori brazil válogatott Marcelinho Paraiba 2001 és 2006 között a berlini Hertha BSC-ben légióskodott, ahol Dárdai Pál csapattársa volt, és egyike a klub története legjobb futballistáinak. A 155 Bundesliga-meccsen 65 gólt szerző támadó az évszázad legjobb berlini tizenegyébe is bekerült. A pályafutása hajrájában azonban azzal került be a hírekbe, hogy

letöltendő börtönbüntetésre ítélték:

30 napra kellett bevonulnia az Angelo Amorim nevű fegyintézetbe Campina Grandéban, mert elmaradásai voltak a tartásdíj-fizetésben. A bíróság kötelezte klubját, a negyedosztályú FC Trezét, hogy mellékbüntetésként vonja le a középpályás fizetéséből a hátralékot.

A repülőtéren kapták el Jefferson Farfánt

Egy másik korábbi Bundesliga-játékost, Jefferson Farfánt 2010 őszén hazája fővárosában,

a limai repülőtéren tartóztatták le a rendőrök.

A 102-szeres perui válogatott focista fiának édesanyja azt állította, hogy Farfán nem fizet gyermektartást, ő azonban kitartott amellett, hogy havi 1300 eurót ad korábbi párjának, Melissa Klugnak.

Jefferson Farfánt a limai repülőtéren tartóztatták le Forrás: AFP/Jeferson Guareze

A nő azonban úgy tűnik, ezt az összeget kevesellte, ezért ráhívta a rendőröket a válogatott szünetre hazaérkező, akkor 25 éves focistára, akit nem sokkal később, a vizsgálat után el is engedtek.

Enner Valencia sérülést színlelt, hogy ne kapják el

Ecuador történetének egyik legismertebb focistája, Enner Valencia 2016 októberében, a Chile ellen 3-0-ra megnyert hazai világbajnoki selejtezőn a 82. percben elterült a füvön, majd cserét kért. A rendőrök ekkor már a csapat öltözője előtt gyülekeztek, ám nem sikerült őrizetbe venniük Valenciát, aki az akkor ötéves lányát illetően több mint 4,6 millió forintnak megfelelő összegű tartásdíjjal tartozott volt feleségének.

Enner Valencia mentőautóban menekült el a rendőrök elől Forrás: Getty Images/2014 Getty Images/Jamie Squire

Az ecuadori játékost ugyanis,

miután levitték a pályáról, hiába követték futva a rendőrök, mentővel kórházba szállították.

A játékos ügyvédje, Juan Carlos Carmigniani később azonban megállapodott az anyával, Sinthyia Pinargote Chumóval, így érvénytelenítették a bírósági végzést.

Peter Ndlovu a 13-ból csak 11 gyerekének tudja fizetni a tartásdíjat

A 100-szoros zimbabwei válogatott Peter Ndlovu 1992-ben az első afrikai játékos volt, aki szerepelt, és szintén az első, aki gólt lőtt az angol labdarúgó-bajnokságban. Azóta azonban jelentősen megváltozott az élete: 2012-ben egy halálos autóbalesetnek volt a részese, tavaly pedig azért volt jelenése a johannesburgi bíróságon, mert

2 gyermeke után nem fizette a gyerektartási díjat.

Ndlovu azzal érvelt, hogy összesen 13 gyermeke van, és 11-ről tud csak gondoskodni, a maradék kettőre ugyanis nem marad pénze.

Peter Ndlovu (balra) a Premier League történetének egyik legjobb afrikai focistája volt Forrás: AFP/Paul Barker

„Havonta annyi fizetést kapok, amelyet éppen fel tudok használni a saját és az eltartottaim megélhetési költségeire, szükségleteire és kötelezettségeire.

Egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy havi 1600 eurót levonjanak a fizetésemből

– érvelt a 49 éves Ndlovu a fellebbezésében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!