Vágólapra másolva!
A legendás angol sznúkerjátékos, Ronnie O'Sullivan hét évvel a legutóbbi sikere után nyolcadszor nyerte meg a Masterst. Győzelmét követően dühösen üzent ellenfelének, Ali Carternek, aki gusztustalan viselkedéssel vádolta meg a világbajnokot.

Káromkodott és bemutatott ellenfelének Ronnie O'Sullivan

A vasárnapi döntőben 10-7-es győzelmet aratott O'Sullivan, az angol sztárt azonban így is sikerült felbosszantania az ellenfelének. A vesztes Carter azzal vádolta a bajnokot, hogy a finálé során illetlenül viselkedett, ugyanis modortalanul fújta ki az orrát, miközben a székében ült.

Ronnie O'Sullivant alaposan feldühítette az ellenfele Forrás: AFP/Justin Tallis

A 48 éves sznúkerlegenda később értesült arról, mivel rágalmazta az ellenfele, és megszólalásában nem kímélte riválisát. "Húsz éve nem beszéltünk. Gyerekkorában játszottam ellene és sok mindent megosztottam vele.

nyilatkozta dühösen O'Sullivan, aki még be is mutatott Carternek.

Minél többször hoz fel ilyet, annál többször fogom megbüntetni. Csak a saját sírját ássa ezzel, tegye rendbe a saját kib.szott életét" - fogalmazott kőkeményen a sznúkerbajnok.