Következő mérkőzések
Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország
Vágólapra másolva!
Ígéretesen indult a ralikrossz-világbajnokság belgiumi hétvégéje a mezőny magyar pilótája számára: Szabó Krisztián a Q1-ben megnyerte saját csoportját, a köztes eredménylista ötödik pozíciójából várta a vasárnapot. A kétszeres ralikrossz Európa-bajnok az első esős versenynap után a már száraz vasárnapon Spaban a 11. helyen végzett, pedig a Q4-ben egy versenybaleset miatt sokat veszített. Összetettben a 9. helyen áll. 

A WRX szezonjának harmadik versenyhétvégéje a naptárba 2019-ben bekerült legendás versenypályán, a belgiumi Spa-Francorchamps-ban zajlott május 11-12-én, ezúttal a korábbiaknál több, 20 résztvevővel, több váratlan eredménnyel és változó, szombaton esős, vasárnap napos időjárással.
Az állandó mezőny egyetlen magyar pilótája, Szabó Krisztián a Q1-ben összetett harmadik idővel kezdett, az első napot pedig ötödikként fejezte be. A vasárnap Q3-ban szintén erősen folytatódott egy hetedik helyezéssel – éppen csapatfőnökével, a hétvégén szintén Audiba pattanó Mattias Ekströmmel, a 2016-os világbajnokkal csatázott ebben a felvonásban –, a Q4-ben azonban egy versenybaleset törte meg a lendületet.

A legjobb hat közé kerülésre azonban már nem volt nagy esély, a belgiumi hétvége a második elődöntő hatodik helyén fejeződött be, ami a hivatalos végeredményben 11. pozíciót jelent a 26 éves pilóta számára. A világbajnokságban összetettben a 9. helyen áll.

Szabó Krisztián bizakodó Forrás: Grandioso Press

„Szombaton nem éreztem rá rögtön az új pályára, ami ráadásul vizes is volt, rosszul sikerült az első szabadedzés. A második kicsit jobban alakult, ott már tudtam gyorsulni, aztán a Q1-ben összejött minden. Az én rajtstílusomat az jellemzi, hogy lassan engedem fel a kuplungot, ami miatt eddig szenvedtem, a nedves pályán azonban bejött. A nagy rajt után végig elöl mentem, első lettem a csoportomban, az összesítésben pedig harmadik időt értem el, csupán hat tizedre az első Bakkerudtól.
A Q2-ben az első csoportban mentem.

Ez nem kedvezett, ugyanis ekkor már lassan száradt fel a pálya, ami a később jövőknek kedvezett. Belekeveredtem a mezőnybe, a sok felvert sár miatt látási problémáim is voltak, ezért végeztem itt a 11. helyen.

A tempóm megvolt, egyszerűen így jött ki. Aminek örülök, hogy az utolsó pillanatban visszacsúsztam 10.-ről a 11. helyre. Ez az egy pozíció különbség az összesítésben nem nagyon számít, abban a tekintetben viszont fontos, hogy így a pole-pozícióból indulhatok a csoportomban a Q3-ban." – mondta el szombati napjának összegzését az Audival versenyző Szabó Krisz.

A legendás spai pálya erre a hétvégére ralikrossz pályává változott Forrás: Grandioso Press

„Vasárnap a Q3-as csoportomban én indultam a pole-ból, és jobban rajtoltam, mint Ekström a második rajtkockából. Azután egy kisebbet hibáztam, így meg tudott előzni. Onnantól kezdve végig szorosan mögötte mentem, élveztem az üldözést. A Q4 viszont nagyon rosszul sikerült. A rajt után negyedik helyen tudtam eljönni, aztán rögtön kimentem jokerre. Ahogyan onnan visszajöttem, összeakadtam Chicherittel, és a falban végeztem.

Versenybaleset volt, de én jártam rosszul, összetört az autó és nem tudtam továbbmenni.

Ez eléggé hátradobott a köztes eredménylistán, a 11. lettem, de legalább az elődöntőben ott voltam. A hatodik helyről viszont nem tudtam sok mindent csinálni. Ezen a pályán nagyon fontos a rajt, azt követően pedig már nem volt sok esélyem előzni. Nem jött ki a lépés, mint ahogy Ekströmnek sem a másik elődöntőben, egyikünk sem jutott tovább" – beszélt a vasárnapi eseményekről az EKS pilótája, aki a bajnokságban kilencedik pozícióban található.

Egy kicsi hiányzik még, hogy tényleg ott legyek, de sok versenytapasztalattal gazdagodtam most hétvégén, amit hasznosítani fogok a jövőben."

Mindent egy helyen az Eb-ről