Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Vágólapra másolva!
A csopaki borút mentén fekvő öt Balaton-felvidéki falu közös kerékpárút-építést tervez, hogy a biciklis vendégeket a tópartról a pincék magasába tudják csábítani - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Mandulavirágzás és olaszrizling címmel tartott újságírók és idegenforgalmi szakemberek részvételével Alsóörs, Felsőörs, Lovas, Csopak és Paloznak önkormányzata.

Az együtt ötezer lelkes, és három város, Veszprém, Füred, Almádi közt fekvő, öt kis település által alkotott apró térség önkormányzatai második alkalommal szervezték meg a híres csopaki bort termő tájra tavasszal leginkább jellemző mandulavirágzás és az egész évben kínálható, a Balaton-vidék legjobb borának számító olaszrizling "ürügyén" a közös idei idegenforgalmi kínálatukat bemutató rendezvényt.

"Egyedül nem sokra megyünk, de együtt minden napra kínálni tudunk olyan üdülési, nyaralási, pihenési, szórakozási lehetőséget, amely kielégítheti valamennyi vendégünk igényeit" - fogalmazott Paloznak polgármestere, Czeglédy Ákos.

Az öt Balaton-felvidéki falu a Csopak és Alsóörs közti tóparton lévő kitűnő fövenyfürdők mellett különösen vonzó időtöltést kínálnak az öt község szőlőhegyein található borospincék, amelyek a "csopakit" kínálják. Az öt falu gazdái és vállalkozói által létrehozott Csopaki Borút Egyesület idén már 10-12 pince meglátogatását teszi lehetővé, s reményeik szerint a következő években tovább szaporodik a vendégfogadásra alkalmassá tett kisebb-nagyobb borházak, borpincék száma.

A szőlőhegyek néhány hordó bort kínáló kisebb pincéi mellett olyan nagy, meglehetős látogatottságnak örvendő pincészetek is vannak a Csopak, Alsőörs és Felsőörs közti háromszögben, mint a Söptei, a Jásdi, a Soma, vagy éppen a Szent Donát pince - sorolta a paloznaki polgármester.

Az öt falu együtt lép föl az idegenforgalmi piacon, így rövidesen megjelenik a nyári rendezvényeket fölsoroló közös műsorfüzet, amely a vendégeket a települések legfontosabb adatairól és az ott igénybe vehető szolgáltatásokról is tájékoztatja majd.

Együtt pályázik az öt önkormányzat, hogy támogatást szerezzenek fejlesztési elképzeléseik megvalósításához, és az elsők között szerepel a falvakat összekötő kerékpárút-építéshez reményeik szerint forrást biztosító közös pályázatuk.

"Egyre többen bicikliznek a tóparton. Szeretnénk őket fölcsalogatni a hegyoldalban fekvő falvakba, hogy minél többen ismerjék meg műemlékeinket és pincéinket s hogy lássák: a Balaton a szőlőhegyekről a legszebb" - magyarázta a polgármester, aki elmondta azt is, hogy az Alsőörs, Felsőörs, Lovas, Paloznak és Csopak közt kanyargó kerékpárutat legkésőbb 2005-ig szeretnék megépíteni.

Mindent egy helyen az Eb-ről