Következő mérkőzések
Németország
21:002024. június 14.
Skócia
Magyarország
15:002024. június 15.
Svájc
Vágólapra másolva!
Újabb fontos szakaszához érkezett a K&H Mozdulj! - az év tesitanára játéka. A Magyar Diáksport Szövetség és a Mediaworks közös kampányában ez már az országos döntő, ahol az Ön szavazata is számít! Vármegyéről vármegyére haladva mutatjuk meg a jelölteket, de szavazni természetesen valamennyi versenyzőre tud, akár naponta is! Ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei jelöltek mutatkoznak be.

A 30 év alatti kategóriában ITT tud szavazni. A kisiskola kategória jelöltjeit ITT, a nagyiskola kategória jelöltjeit pedig ITT találja.

Ismerje meg a tesitanárokat:

30 év alattiak: Cseuz Alexandra / Tiszaföldvár / Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium

Cseuz Alexandra vagyok, ebben az évben - sajnos utoljára :) - még valóban a 30 éven aluli testnevelők táborát gyarapítom. Már az egyetemi tanulmányaim utolsó évétől a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban tanítok, a testnevelés mellett angol nyelvet és az idei tanévtől önkéntes területvédelmi tartalékos katonaként honvédelmi alapismereteket is. A Diákolimpiákon való versenyeztetés a kezdetektől fogva szívügyem, a tehetséges gyerekekkel évről-évre életre szóló élményekkel gazdagodunk. Szeretettel és büszkeséggel gondolok vissza például a tavalyi labdarúgás Diákolimpiára, amelyen a lányokkal egészen a 3 napos országos döntőig meneteltünk, és az ország 10. legjobb középiskolai lány csapatával térhettem haza.

kisiskola kategória: Tarkó Tímea / Tiszaföldvár / Homoki Általános Iskola

Tiszaföldváron a Homoki Általános Iskolában tanítok 2007 óta, alsós és felsős diákoknak tartok testnevelés órákat és az alsó tagozaton a „Kézilabda az iskolában” program keretében edzéseket. Próbálok a testnevelés órákon minél több játékosságot becsempészni, hogy a gyerekek számára élvezetessé váljon a mozgás. Nagyon szeretek programokat szervezni az iskolánkban, legyen az sportrendezvény, valamely világnaphoz kapcsolódó vetélkedő vagy tábor. Hiszem, hogy kitartással és türelemmel képesek vagyunk hatni gyermekeinkre, és nekik igaz emberi értékeket átadni.

nagyiskola kategória: Dezséri Szabolcs / Szolnok / Szegő Gábor Általános Iskola

Dezséri Szabolcs vagyok, testnevelő tanár. Családom több generáció óta kötődik a sporthoz, így már a középiskolában döntöttem, hogy a sport, a testkultúra, a tanítás, az oktató--nevelő munka és a gyermekek szeretete miatt a testnevelő tanári pályát választom. Tanulmányaim befejezése után középiskolai tanárként kezdtem dolgozni, emellett egy évtizeden keresztül személyi edzőként is tevékenykedtem. A nyári szünidők idején, 19. éve szervezek és tartok vitorlás sporttáborokat. A jelenlegi iskolámban ötödik éve nevelem a kisiskolásokat és a felső tagozatosokat egyaránt. Szerencsésnek- és hatékonynak tartom azt, hogy a tanulókat 1. osztályos koruktól vezethetem be a mozgás és a sportolás világába. A korábbi középiskolásokkal, illetve felnőtt korosztállyal való munkámat követően itt találtam meg azt, ahol hitvallásomat a legeredményesebben képviselhetem és átadhatom. Tanári pályámon, játékvezetői munkámban, valamint egyéb tevékenységeimmel, és a sport által történő neveléssel szolgálom, hogy tanítványaim személyisége és értékrendje helyes irányba fejlődjön, életük során a mozgás, a sport életmódjuk és kultúrájuk szerves részévé váljon, így járulva hozzá ahhoz, hogy a következő generációk egészségben nőjenek fel. 

 

A 30 év alatti kategóriában ITT tud szavazni. A kisiskola kategória jelöltjeit ITT, a nagyiskola kategória jelöltjeit pedig ITT találja.

Szavazzon az összes kategóriában akár naponta. Köszönjük, hogy velünk játszott!

Mindent egy helyen az Eb-ről