Vágólapra másolva!
Három nappal azután, hogy a Florida NHL-csapata menesztette Mike Keenant, s Rick Dudley révén a főigazgató ült le a kispadra, 4-0-s sikert aratott a Panthers. A kapuban Roberto Luongo idei első shutoutját érte el, csapata hét vesztes párharc után tudott diadalmaskodni a Tampa Bay felett. Idegenben győzött az Ottawa és a Colorado, hazai pályán sajtolt ki 1-0-s sikert a Minnesota.

Remekül sikerült az új floridai edző bemutatkozása, a Panthers ugyanis hazai pályán 4-0-ra elgázolta a Tampa Bay Lightning együttesét. Az NHL keddi játéknapjának meglepetését azért ez jelentette, mert a Florida éppen azért menesztette Mike Keenant, mert együttese idén 15 forduló alatt csupán ötször tudott nyerni, így a 15 csapatos Keleti főcsoport 13. helyén állt.

Az edző most az a Rick Dudley, aki egyébként "másodállásban" a klub főigazgatói posztját is betölti, s aki mellesleg 1999 és 2001 között éppen a Tampa Bay együttesénél dolgozott. A 4-0-s sikerből Roberto Luongo 26 védéssel vette ki részét, idei első shutoutját produkálva, a gólokon Niklas Hagman, Andreas Lilja, Jaroslav Bednar és Valerij Bure osztozott. Dudley zsinórban az ötödik olyan Panthers-edző, aki győzelemmel debütált, előtte ezt Duane Sutter, Terry Murray, Bryan Murray és a vasárnap menesztett Keenan is eljátszotta már.

Nem kapott gólt a Minnesota Wild sem, amely Szergej Zsoltok találatával 1-0-ra nyert. A kapuban Dwayne Roloson 29-szer hárított bravúrral, pályafutása 13. kapott gól nélküli mérkőzését abszolválta.

Eredmények:
Boston Bruins - Edmonton Oilers 4-3
Montreal Canadiens - Columbus Blue Jackets 1-1
Philadelphia Flyers - New York Islanders 2-1
Florida Panthers - Tampa Bay Lightning 4-0
Atlanta Thrashers - Ottawa Senators 3-5
Minnesota Wild - Vancouver Canucks 1-0
San Jose Sharks - Colorado Avalanche 3-4