A Pittsburgh-Washington csata másfél évtizede az NHL egyik legkomolyabb rivalizálása, köszönhetően Sidney Crosbynak és Ovecskinnek, akik azóta a liga arcai. Malkinnak sokszor csak kettőjük árnyéka jut, habár tehetségben egyik mögött sincs lemaradva, viszont sérülékenyebb és kevésbé kiegyensúlyozott. Talán mindent elmond róla, hogy ez a 13. idénye, és eddig csak egyszer nem érte el a pont/meccs átlagot. Most is fölötte termel, a Capitals ellen pedig megszerezte 1000. pontját, mindössze a 848. mérkőzésén.
Több se kellett honfitársának, a bajnoki címvédő csapatkapitányának. Mintegy kettő perccel később ő is egy emberelőnyös gólt készített elő, amit John Carlson értékesített, így Ovecskinnek összejött az 1200 pont. Érdekesség, hogy napra pontosan egy évvel ezelőtt lőtte 600. gólját is. Öröme azonban nem lehetett teljes, a Pittsburgh nyerte a mérkőzést.
Náluk is többet szerzett eddig a San José Sharks veteránja, Joe Thornton, aki a Winnipeg Jets ellen begyűjtötte 1468. pontját, ezzel fellépett az örökranglista 14. helyére. De talán még ennél is jobban örülhetett Joe Pavelski győztes góljának, amit a csapatkapitány a meccs vége előtt kevesebb mint négy másodperccel szerzett.
A játéknap pontkirálya a Calgary Flames szélsője, Johnny Gaudreau lett, aki a New Jersey ellen 9-4-re megnyert mérkőzésen mesterhármast ütött, valamint három gólpasszt is kiosztott. Érdekesség, hogy a 3. játékrész előtt még a Devils vezetett 4-3-ra.
Továbbra sem lehet fogást találni a Dallas Stars kétméteres kapusán, Ben Bishopon, aki sorozatban harmadik találkozóját hozta le kapott gól nélkül. Összesen már több mint 204 perc érintetlen a kapuja, és már csak bő 14 percre van Ed Belfour klubcsúcsától.
Eredmények:
Pittsburgh Penguins-Washington Capitals 5-3
Columbus Blue Jackets-Boston Bruins 7-4
Buffalo Sabres-Dallas Stars 0-2
Montréal Canadiens-Detroit Red Wings 3-1
St. Louis Blues-Arizona Coyotes 1-3
Winnipeg Jets-San José Sharks 4-5
Calgary Flames-New Jersey Devils 9-4
Anaheim Ducks-Nashville Predators 3-2